A miskolci Latin Strings együttes koncertezett múlt hétvégén a Városháza új díszteremében. Ez csak az egyik az idén is népszerű adventi programok közül. A miskolciak leginkább ezek iránt érdeklődnek, ugyanis sokan a városban, családtagjaikkal töltik az ünnepeket.
A Miskolc TV érdeklődésére több miskolci elmondta, otthon, családi körben töltik az ünnepeket, gyerekkel, unokákkal, vagy éppen a családi fészektől már távolabb élő rokonok térnek haza az ünnepek idejére.
A Tourinform irodában azt mondták a Miskolc TV kérdésére, hogy ilyenkor kisebb a forgalom. Advent idején nem a turisták, hanem inkább a miskolciak térnek be az irodába, és a helyi programok iránt érdeklődnek.
– A Miskolci Szalon-Czukor program iránt érdeklődtek a legtöbben, és sokan jelentkeztek például olyanok, akik adományokat hoztak hozzánk, ha éppen nem volt nyitva az átvevő ház a Szent István téren, akkor idehozták a karácsonyra szánt adományaikat – nyilatkozta a Miskolc TV-nek Bodnár Krisztina, a miskolci Tourinform Iroda vezetője.
A Palotaszállóban viszont más a tapasztalat. Itt az elmúlt években nőtt a karácsonyi forgalom. Idén több mint 70 százalékos kihasználtsággal működik majd a szálló az ünnep alatt.
– Nálunk az a jellemző, hogy belföldi vendégeink vannak, felerősödött a szlovák, illetve a lengyel piac is. Egyéni szállásfoglalók érkeznek karácsonyra, családok szintúgy, szilveszterre van egy kisebb, egy orosz és egy ukrán, nyolc és egy tizenkét fős társaság, de mondhatni, hogy 90 százalékban magyar vendégeink vannak – mondta Ivacs Lajos, a Hunguest Hotel Palota igazgatója.
A legtöbb szállás- és vendéglátóhelyen már a szilveszterre készülnek, amikor is különböző akciókkal és programokkal csalogatják az évet búcsúztató helyieket és turistákat egyaránt.
minap.hu