Ugrás a tartalomra

Gyalogosra tolatott a teherautó

Létrehozva
Egy 61 éves erdőbényei lakos tehergépkocsijával közlekedett a település belterületén. Haladása során két gyalogos mellett hajtott el, akik vele szemben az úttest szélén közlekedtek. Ezt követően a sofőr az úton megállt, majd hátra menetbe kezdett.
Eközben nem volt elég körültekintő és a tehergépkocsi hátsó részével elütötte az úttest mellett sétáló nőt. A baleset következtében az 56 éves helyi asszony a jármű alá került és súlyos sérüléseket szenvedett. Az eset pontos körülményeit a Szerencsi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vizsgálja.

police.hu