Ugrás a tartalomra

Nyáron kezdődhet a lillafüredi szabadidőpark építése

Létrehozva
Mint arról már több alkalommal beszámoltunk, Lillafüreden, az egykori Zalka Máté laktanya és a honvédségi sporttelep területén szabadidőpark építését tervezik. A tervek már készen vannak, s a csütörtöki napon a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség arról döntött, többek között a szabadidőpark projektjét is támogatja.
Az Észak-magyarországi térséget is érinti az a turisztikai attrakciók és szolgáltatások című pályázat, amelynek keretében több mint 6 milliárd forint támogatásáról döntött csütörtökön a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, a régióban.

Az országosan rendelkezésre álló forrásból a miskolci pályázatokra több mint egy milliárd forintot ad az ügynökség. A kisebb jelentőségű turisztikai fejlesztéseket támogató pályázaton három miskolci projekt szerepel, ezek között a lillafüredi libegő és a hozzá kapcsolódó attrakciók telepítése, amely 479,2 millió forint támogatást kapott.

Az Aragohotels Szállodaipari Szolgáltató Zrt. tájékoztatása szerint a tervek már készen voltak, hiszen a pályázatra teljes koncepciót kellett beadni. Mint kiemelte, a lillafüredi Erzsébet sétányra tervezett projektre már megkapták a szükséges engedélyeket, a város önkormányzatával is egyeztettek, s várhatóan nyáron már elindulhat a kivitelezés.

– Nagyon örülünk a csütörtöki jó hírnek, hiszen régóta vártuk már a döntést. A tervek már jó ideje elkészültek. Jövő hét szerdán elkezdődik a helyszíni szemle, a mikorról pedig a tulajdonosi kör dönt majd. terveink szerint amint az időjárás engedi, vagy várhatóan nyáron megtörténhet az első kapavágás – tudatta a cég. Hozzátették, a projekt megvalósításához 30 százalék önrészt kell biztosítaniuk, amelynek előteremtésén már dolgoznak.

A terület előző tulajdonosának tervei szerint az egykori laktanya helyén egy szálloda épült volna, ám a jelenlegi tulajdonos, az Aragohotels Szállodaipari és Szolgáltató Zrt. egy új beruházás programtervét juttatta el korábban a Miskolc Holding Zrt.-hez. Úgy vélik, nagyobb szükség van Lillafüreden az attrakciófejlesztésre, mint egy újabb szálláshely kiépítésére, s erre támogatást is kaptak.

Lillafüreden ezáltal egy korszerű pikniktér, játszótér, szabadtéri akadálypálya, fedett és fedetlen kalandtúra park, négy évszakos bobpálya, továbbá ide tervezik a DVTK szabadidőparkot, és egy Fehérkőlápára vezető libegőpálya épülhet majd ki, amely biztosítja a kulturált gyalogos feljutást a sziklához. Közvetlenül a felvonóhoz kapcsolódik a canopy lesikló pálya, továbbá nyáron tereproller-, télen pedig szánkópályaként funkcionáló ösvény. A hegytetőn ingyenesen használható tematikus wellness útvonalat is kialakítanak, ezáltal biztosított a teljes körű rekreációs élmény.

A teljes turisztikai komplexum elsődleges célközönsége a helyi természetjárók, valamint a térségbe érkező családok. Az egész évben 8 munkahelyet teremtő projekt az állami támogatás után is fenntartható.

Kiss J.