Ugrás a tartalomra

Bánkút startra kész

Létrehozva
Mintegy 40 centis hó és jó minőségű pályák várják az érdeklődőket Bánkúton. Szombaton reggel 9 órakor elindul a bükki nagyüzem, ugyanis a hóviszonyoknak köszönhetően három felvonó és minden pálya várja a várhatóan nagyszámban érkező látogatóat.
– Kiváló körülmények vannak. A szerdai este, éjszaka a pályák meg lettek taposva és ez kifagyott. Ugye itt volt, ha az összmennyiséget nézzük, több mint 60 cm hó, na ebből lett most 40 és ha erre ráesik ez az 5-6 cm hó, akkor ennél jobbat kívánni sem lehet azt gondolom. – vélekedett Varga József, a Bánkút Síklub elnöke.
Szombaton indulnak a felvonók. Egyelőre három, de igény szerint a többi is, a látogatók függvényében.

– Az ország másik végéből idejöttem, mert annyira jó a bánkúti pálya – mondta egy síelő. A hétvégén bizonyára többen is érkeznek majd az ország távolabbi pontjairól is, hiszen nem minden évben adatik meg az amit a szerencsések már most tapasztalhattak, és ami majd a sílécekkel érkezőket is várja.
A bükki pályákon régóta várt hóréteg, pedig lehetővé teszi azt is, hogy síversenyt, versenyeket rendezhessenek majd a Bükkben.

– Bánkút a hétvégén megnyílik, és nem most fogjuk rögtön rendezni a versenyt, mert úgy gondolom, hogy ostromolni fogják a síelők a helyszínt, és hagy síeljék ki nyugodtan magukat, készüljenek és majd a következő hétvégére tervezünk egy versenyt – nyilatkozta a MiTv-nek Kékesi Tamás, a megyei sí szövetség elnöke.

Az elmondottak alapján a hétvége a közönségé lesz  a sícentrumban, ahol a tervek szerint reggel 9 órától délután négyig várják, szombaton és vasárnap az érdeklődőket, akik havas, de –egyelőre? –  jól járható úton juthatnak el Bánkútra.

minap.hu