Ugrás a tartalomra

Aláírta a részmegállapodást a HÖOK

Létrehozva
Ideiglenes részmegállapodást írt alá az emberi erőforrások minisztere és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) hétfőn Budapesten.
A nyolc pontból álló egyezség rögzíti, hogy létrejön a felsőoktatási kerekasztal, és azon a 16 szakon - a többi között a jogász- és a közgazdászképzésben - is lesznek állami férőhelyek, amelyeken eredetileg csak önköltséges formában lehetett volna tanulni. Ezekre a szakokra „minőségi, minimum-ponthatárokat” állapítottak meg (465-470 pont), ami azt jelenti, hogy „a legjobbak továbbra is ingyen tanulhatnak – mondta Balog Zoltán miniszter.

Az aláírás előtt a miniszter azt mondta: a megállapodással szeretnék demonstrálni, hogy fontos a hallgatók szava, véleménye, és azt, hogy a hallgatók részt vesznek a felsőoktatás átalakításában. Olyan helyzetben van a felsőoktatás, amely nem tartható tovább, minőségi, versenyképesebb, átláthatóbb rendszerre van szükség - közölte. A további demonstrációkról Balog Zoltán újságírói kérdésre azt válaszolta, hogy „a véleménynyilvánítás szabadsága biztosított, mindenkinek szíve-joga eldönteni, van-e olyan nyomós érv, ami miatt utcára vonul”.

A felsőoktatás átalakítása folytatódik, ezért csak részmegállapodás a mostani. „Minőségibb, átláthatóbb, versenyképesebb és hatékonyabb felsőoktatásra van szükség” – tette hozzá a miniszter, aki egyetért a HÖOK-kal abban, hogy a forrásokat növelni kell.

Forrás: fn24