Pusztai Tamás, a Herman Ottó Múzeum igazgatója elmondta, január első napjától az intézmény négy miskolci egysége került a miskolci önkormányzat kezelésébe. A múzeum azonban – mint azt a vezetője mondta – pozitívan éli meg ezt a változást, hiszen ez annyit is jelent, visszakapták az önállóságot, amit kettő évvel ezelőtt elvesztettek, ez pedig operatívabb munkavégzést tesz lehetővé számukra a jövőben.
– Mindez hosszú távon a kiállításainkon is látszani fog, szeptember 30-ig, ha törik, ha szakad meg kell nyissuk a Pannon-tenger Múzeum kiállítását, ehhez kapcsolódóan pedig a Herman Ottó Múzeum Képtárát is vissza kell rendezzük abba az állapotba, ami 2008-ig fennállt, vagyis újból fel kell építenünk annak két világháború közötti szakaszát – mondta Pusztai Tamás.
Visszakapott önállóság
Jelenleg azonban első lépésként a működtetésre helyezik a hangsúlyt, hogy visszaálljon az az állapot, ami kettő évvel ezelőtt az önállóság elvesztésekor megszűnt.
– Újból mi rendelkezünk a takarítószemélyzet, az őrök, a karbantartók felett, így el tudjuk kezdeni azoknak a hibáknak a kijavítását, melyek miatt sok kritikát kaptunk. Például tiszta lesz a járda, sőt kijavítjuk annak hibáit, eltakarítjuk majd újra a havat, mert lesz ráhatásunk ezekre a dolgokra. Ez tehát az első lépés, ami pedig igazi eredménye lesz ennek a régi-új önállóságnak az új kiállítások megnyitása lesz – mondta az igazgató.
Hozzátette, ő maga, és a Herman Ottó Múzeum mint intézmény is nagy lehetőséget lát a fenntartóváltás során a Papszeren található öreg épület rendbetételére.
– Eddig ötven éven keresztül mondhatta Miskolc, hogy miért fejlesztené a Papszert, hiszen ez a megyei múzeum intézménye. A megye meg mondhatta azt, hogy miért fejlesztené a Papszert, Miskolc legrégebbi, nem egyházi épületét, hiszen az Miskolc közepén van. Most ugyanaz a fenntartó és a tulajdonos, így bízom benne, hogy a várossal közösen egy-két éven belül találunk egy olyan pályázati forrást, melynek segítségével az összedőlés határán álló múzeumépületet rendbe tudjuk tenni és azt a két kiállítást – a várostörténetit és a régió-, megyetörténetit – melyet mindenki elvár tőlünk, fel tudjuk majd építeni, ez középtávon a múzeum célja – mondta Pusztai Tamás.
A kiállításokkal kapcsolatban hozzátette – nem feltétlenül több, inkább jobb tárlatokat szeretnének csinálni. Olyanokat, melyek jobban figyelembe veszik a látogatók igényeit, s melyek jobban élnek a múzeum lehetőségeivel.
Kiemelte, a költségvetési tárgyalások a napokban kezdődtek el, konkrétumokról így – akárcsak a többi intézmény esetén – később tudnak beszámolni.
– Azt jeleztük az önkormányzatnak, hogy a múzeumunk alaptevékenységeit – műtárgyak gyűjtése, őrzése, feldolgozása – figyelembe kell venni a tervezésnél, ezt értik a városházán is, azonban jelenleg még zajlanak az egyeztetések – mondta, hozzátéve, az önállóság visszaszerzésével ismét jobban tudja majd kollégáit ösztönözni a pályázatokra, azonban magát az alaptevékenységet pályázati pénzekből nem lehet finanszírozni.
Új kihívás Miskolcnak
Kiss Gábor alpolgármester a témával kapcsolatosan emlékeztetett, kulturális területen Miskolc két intézménnyel gazdagodott, január első napjától, az elmúlt években a megyei intézményfenntartó által üzemeltetett múzeum és könyvtár került át Miskolchoz.
– Ez egy új helyzet, szakmailag számtalan új kihívás van benne, a Pannon-tenger Múzeum például óriási turisztikai vonzerőt jelenthet, ez nagyon jól beleillik a miskolci kulturális értékek sorába – hangsúlyozta az alpolgármester.
Hozzátette, gazdaságilag is nagy feladat lesz a két intézmény átvétele, hiszen azokat hisz működtetni kell hosszú távon.
– Jelenleg a tervezési folyamat zajlik, hogy miből és hogyan tud működni a két intézmény, de a helyüket mindenképpen meg kell találni a város szakmai munkájában és költségvetésében is – hangsúlyozta Kiss Gábor.
Mint mondta, ebben könnyebbség az a tény, hogy idén, ha akarnának, se tudnának bázis alapú költségvetést készíteni, hiszen az átalakítások más téren is új helyzetet teremtettek.
– Új helyzet ez az év, hiszen a január 1-jei fordulónappal az oktatási intézmények többsége az államhoz, ezen belül is a miskolci tankerülethez került. Sok olyan tétel van, amit nehezebb modellezni, így az idei költségvetés sok mindenben el fog térni az előzőektől. Egy biztos, az önkormányzatok eladósodását nem lehet tovább folytatni. Az elmúlt év végével egy jelentős konszolidáció indult el, ez Miskolcot is nagyon kedvezően érinti, de ezek után akár a fejlesztéseket, akár a hétköznapi működést, sokkal átgondoltabban kell végigvinni – tette hozzá Kiss Gábor.
Tajthy Á.