Ugrás a tartalomra

Szilágyi Rudolf kapja idén a Mazsaroff-díjat

Létrehozva
A magyar kultúra napja alkalmából idén is át adják a Mazsaroff-díjat a Miskolci Galériában. Az elismerést, január 24-én, csütörtökön, a hagyományokhoz híven, a jeles művész özvegye adja át egy fiatal alkotónak.
A Mazsaroff-díj egy festészeti elismerés, amelyet Mazsaroff Miklós özvegye, Nikolaeva Mária alapított, négy évvel ezelőtt. Az özvegy azóta minden évben, a Magyar Kultúra Napja alkalmából adja át a díjat egy Miskolcon élő, vagy a városhoz szorosan kötődő festőművésznek, akinek személyéről háromtagú, művészettörténészekből álló kuratórium javaslata alapján döntenek.
A Miskolci Galéria Rákóczi-házában csütörtök adják át a rangos elismerést, amelyet elsőként Batykó Róbert, 2010-ben Csabai Renátó, 2011-ben Sütő Róbert, a tavalyi évben pedig Bánki Ákos érdemelt ki.
Munkásságuk elismeréseként az előző évi győztes munkáiból kiállítást is szerveznek minden évben, az átadó ünnepség kíséreteképp.
A 2013-as év Mazsaroff-díjasának Szilágyi Rudolf egri festőművészt választották, akinek munkásságát Borgó festőművész méltat majd.
Mazsaroff Miklós Alsózsolcán született, számos díjjal értékelte a szakma festőművészi munkásságát. A művész családja ugyan elköltözött Miskolcról a második világháborút követően, ám Mazsaroff Miklós visszatért Miskolcra, s városunkban alkotott 1997-ben bekövetkezett haláláig.
A Munkácsi-díjas festőművész Bulgáriában találkozott későbbi feleségével, Nikolaeva Máriával, aki vele tartott Miskolcra, s később férje emlékére díjat alapított a fiatal, tehetséges, Miskolchoz, vagy a régióhoz kötődő festőművészek támogatására.

Kiss J.