A bírók, ügyészek nyugdíjazását 70-ről 62 évre leszállító törvény alaposan megkavarta a vizet a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészségen, ugyanis a tisztséget korábban betöltő Mészáros János már elmúlt 62 éves, így a törvény életbe lépését követően távozott tisztségéből. Új főügyészt nem nevezett ki a legfőbb ügyész, hanem helyettesét, Panyi Bélát bízták meg a feladat ellátásával. Igen ám, de év közben ő is betöltötte a 62. életévét. Információnk szerint december 31-ével lejárt a megbízása és újabbat nem kapott az érvényben lévő rendelkezés miatt. Tudomásunk szerint maradt az ügyészség kebelén belül, jelenleg ügyészségi megbízott, ugyanis ebben a beosztásban megmaradt a 70 éves korhatár.
A legfőbb ügyész eddig nem nevezett ki senkit se a megyei főügyészség élére. Vezető nélkül viszont nem maradhat a szervezet. Ezt a különleges, ex-lex állapotot is szabályozza azonban a szervezeti és működési szabályzat, amely alapján az egyik főügyész-helyettes, információnk szerint Miskolczi László látja el a vezetői feladatokat. Az ügy külön érdekessége, hogy az elmúlt évben bízták meg a főügyész-helyettesi tisztség betöltésével, tehát nem kinevezett, akárcsak a másik főügyész-helyettes sem… A helyi nyomozó ügyészség vezetői tisztsége sincs betöltve, miután a közelmúltban a legfőbb ügyész indoklás nélkül visszavonta a korábbi vezető megbízását, újat pedig még nem nevezett ki. Információnk szerint a napokban lejárt a tisztséggel kapcsolatban kiírt pályázat határideje. Ennek elbírálására 90 nap áll rendelkezésre. Amennyiben sikeres volt a pályázat, akkor valószínűleg ennél hamarabb, tehát még valamikor a tavasz elején megtörténhet a kinevezés.
A főügyészség vezetőjének a kinevezéséről egyelőre nincs információ. Valószínűsíthetően az ominózus nyugdíjazási törvény módosítására várnak a szervezetnél. Ez annál is valószínűbb, mivel arról lehetett hallani, hogy rendkívüli, január végi ülésszakot tart az Országgyűlés, amely keretében módosítják a korhatárt módosító törvényt. Erről azonban egyelőre semmilyen hír nem látott napvilágot. Megyénk egyik országgyűlési képviselőjét is megkerestük ezzel kapcsolatban, aki elmondta, hogy nem hívtak össze rendkívüli ülést a témával kapcsolatban és nem is tartja valószínűnek. A tavaszi ülésszak február 11-én kezdődik. Információnk szerint az ügyészségnél országos szinten számos betöltetlen hely van, ennek kontójára vissza tudják venni a menet közben nyugdíjazott ügyészeket. A vezetői kinevezések csúszása is vélelmezhetően ezért csúszik.
Cs. L.