Balogné Pálfi Gabriella, az intézmény igazgatója az iskola tanulóinak kulturális műsorát követően elmondta, a rajzok láttán a felnőtteknek is eszükbe jutnak egykori kedvenc meséik. Kiemelte, az ő kedvencei a tündéres, királylányos fabulák voltak, de az alkotásokon szereplő Hamupipőke, Csizmás kandúr, Jancsi és Juliska, Brémai muzsikusok vagy az Égig érő paszulyfa is közel áll a szívéhez.

– Azt kívánom az óvodásoknak, hogy nagyon sok mesét hallgassanak, mert ez sokat jelent ebben a korban, aztán később ők is meséljenek gyermekeiknek – tette hozzá az intézményvezető.
A több éves hagyományokkal rendelkező versenyre a Leszich, Hajós és Szilvás úti, valamint a Napraforgó óvoda gyermekei neveztek több száz rajzzal, a legügyesebbek a hétfői ünnepségen jutalmat kaptak.
S. P.
fotó: Mocsári L.