Pál Dénes Miskolcon született, ám mióta elkezdődött az országos tehetségkutató, nem sok ideje jutott arra, hogy hazalátogasson.
– Lokálpatriótának vallom magam, aki néha – eredendő elfogultsága miatt – kisebb önbecsapásokra, idealizmusra hajlamos szülőföldje „védelmében”. Miskolc nem a nehézipar, a por, az elmaradottság, a szürkeség városa, hanem a bükki táj, az egyetem, a csodálatos belváros és számtalan lehetőség világa. Õszintén bízom abban, hogy a jövőben lehetőséget kapok szülővárosomban is komolyabb fellépésekre. Szívesen lennék akár Miskolc egyik „arca” is – nyilatkozta korábban portálunknak a diósgyőri fiú.
A mély hangú miskolci énekes, többi versenytársától eltérően, több alkalommal is magyar dalt énekelt az élő show-kban. Összetéveszthetetlen orgánuma, különleges egyénisége révén pedig hamar elnyerte a közönség szeretetét – minden alkalommal a nézők juttatták tovább. Pál Dénes azonban nem „szállt el” a gyorsan jött népszerűségtől, továbbra is izgult a fellépések előtt, mint mondta, ha nem izgulna, az azt jelentené, már nem fontos számára a verseny.

– Úgy érzem, az emberek nagyon megszerettek olyannak, amilyen vagyok. Nagy támogatás ez számomra, de abszolút nem tudok megnyugodni. Minden fellépésem előtt izgulok. Azt, hogy valaminek van tétje, mindig az jelzi, hogy az ember nagyon komolyan veszi. Azért vagyok ideges, mert fontos számomra ez a verseny, de bízom a közönségben – emelte ki.
A fiatal énekest számos szakember segíti a verseny során, ám önmagát tartja legnagyobb kritikusának. Mint elárulta, sosem elégedett, mikor visszanézi produkcióit. – Tisztában vagyok a hiányosságaimmal. Egy énekes szerintem szakmailag sosincs kész. Mindig lehet fejlődni, tanulni. Ennek fényében igen, van pár dolog, amit lehet, hogy másképp csináltam volna – tette hozzá.
Alázatos természete, remek hangja a döntőig repítette, ám barátai szerint továbbra is ugyanaz a Dénes maradt, aki egykor elindult a fővárosba, hogy jelentkezzen a tehetségkutatóra. Pál Dénes három férfi társával együtt jutott a verseny döntőjébe, pénteken este pedig kiderül, ki lesz Magyarország hangja.
Pál Dénes, egykori versenytársával, Agárdi Szilvivel egy közös dalt is készített, amellyel – szintén a közönségnek köszönhetően – jó eséllyel pályázik arra, hogy a 2013-as Eurovíziós Dalfesztiválon képviselje hazánkat – és természetesen igazi lokálpatriótaként Miskolc városát is.
K. J.