Siklósi Kristóf, Petrány Mihály (tanár), Barta Szilveszter és Mester Marcel zongora- és fuvolajátéka fogta keretbe az igazgatói előtt berendezett kiállítás megnyitóját.

Kovácsné Szeppenfeld Erzsébet igazgatóhelyettes köszöntötte a folyosót teljesen megtöltő vendégeket, köztük az alkotót és osztálytársait, ugyanis Schultz Vera a gimnázium diákja. Bevezetőjében szólt a magyar kultúra napjáról, az ünnep jelentőségéről. Kiemelte, hogy nem csak ekkor, hanem az év minden napján fontosnak tartják a tehetségek felismerését, gondozását. Most zenével és képzőművészettel köszöntik az ünnepet.

Borsos István tanár, szobrászművész nyitotta meg a tárlatot. Indításként elmondta, hogy a felkérést követően megnézte az alkotásokat, s a képeket látva azonnal igent mondott. Emlékeztetett arra, hogy Vera kiskorától rajzol, amivel szülei fertőzték meg. Szerencsére az iskolában is felismerték tehetségét, tanárai alkotásra biztatták és az alma mater szellemisége is erre ösztönözte. Azonban nem csak a művészet, hanem a matematika is érdekli, amit az is jelez, hogy a középiskolai országos versenyen döntős volt – emelte ki büszkén a tanár úr, akihez ugyancsak közel áll a matematika. Borsos István megjegyezte: bölcs dolog, hogy nem a festészetből akar megélni, hanem műszaki szakra jelentkezik a Miskolci Egyetemre, mert így alkotóként nem kell igazodnia a közízléshez.
Az idős mester elmondta, hogy az emberábrázolás az egyik legnehezebb dolog, mivel a biztos technikai tudás mellett a lélek megjelenítésére is szükség van. Az egyik képet elemezve elismerően szólt az alkotásról. Zárásként Borsos István sok sikert kívánt a festéshez és a felvételihez.
A megnyitót követő forgatagban sokan gratuláltak Verának, készültek a fotók. Közben váltottunk pár mondatot. Szinte minden kisgyerek szeret rajzolni, aztán idővel ez elmarad, illetve az olajhoz már nagyon kevesen jutnak el. Mint kiderült, Vera kezébe már három éves korában ecsetet adott édesanyja, s megszületett az első olajkép, amely egyébként meg is tekinthető a kiállításon. Szeret rajzolni, festeni, de mint kiderült, olaj- és gázmérnök szakra jelentkezik, mivel a matematika is közel áll hozzá. Saját kedvtelésére szeretne majd alkotni a munkája mellett. Ez azonban még a távoli jövő, a kiállítás viszont a jelen, amely február 15-éig, hétköznaponként 8-17 óra közt tekinthető meg a Földes Ferenc Gimnáziumban.
Cs. L.
fotó: Mocsári L.