A verseny célja Miskolc hírnevének erősítése mellett a hagyományőrzés, illetve az, hogy a kupán bemutatkozó és versengő szakmák elismert területek legyenek hazánkban. A viadal tizenegy éve viseli a Kisgergelyné Tolcsvai Mária, és hatodszor a Lapis Imre Emlékverseny nevet. A névadással Kisgergelyné miskolci fodrász, versenyző, tréner és zsűritag, illetve Lapis Imre, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara korábbi alelnöke előtt tisztelegnek.

Hazánk legnagyobb szakmai rendezvénye itthon éppúgy nagy sikernek örvend, mint a környező területeken: az elmúlt évekhez hasonlóan érkeztek versenyzők Erdélyből, Felvidékről és a Vajdaságból, de van érdeklődés Európa más országaiból is, így például Olaszországból vagy Csehországból szakmai megfigyelők érkeztek.

Idén hat szakágban, összesen nyolc kategóriában mérték össze tudásukat a jelentkezők: női és férfi fodrász, kozmetikus, műköröm-díszítő és -építő, valamint lábápoló verseny mellett a fodrászoknál szabad kategóriára (extrém női hajvágás-címlapfotó, csapatverseny, kreatív konty készítés és női full fashion kategóriákban) is sor került, de a műköröm-építő és -díszítők versenyében újdonság volt az úgynevezett „Stiletto Mesés Kelet” versenykiírás is. Emellett ez évben is megrendezték az „utánpótlás”, azaz a tanulók versenyét.
A verseny mellett a hagyományoknak megfelelően volt szépségápolással és egészségmegőrzéssel kapcsolatos vásár, illetve különböző szakmai bemutatók is színesítették a programot.
minap.hu
fotó: Mocsári L.