Horváth László akkor más irányú elfoglaltságai miatt nem jelent meg.
A meghallgatás végén a tagok szimpátiaszavazáson nyilvánították ki véleményüket a jelentkezőkről. A teljes tagságból 85-en szavaztak, ebből 4 érvénytelen lett. Horváth Lászlóra 0, Mező Péterre 15, Urbán Beatrixre 10 szavazat érkezett, tehát a Miskolci Szimfonikus Zenekar döntő többsége 56 vokssal Nagy Albertet támogatta.
A döntést követően egy úgynevezett szakmai bizottság hallgatta meg a pályázókat. Információink szerint itt is Nagy Albertet támogatta a többség, majd múlt hét csütörtökön az önkormányzat kulturális bizottsága előtt is referáltak a jelöltek – úgy tudjuk, itt egyikük sem kapta meg a szükséges többséget.
A közgyűlés előtt így – az előterjesztés alapján – két opció áll: bizalmat adhatnak a következő négy évre a négy jelölt közül az egyiknek, illetve új pályázatot is kiírhatnak a Miskolc Szimfonikus Zenekar Nonprofit Kft. vezetői tisztségének betöltésére.
Szabó Pétert, a szimfonikusok korábbi vezetőjét a múlt év elején újraválasztották a Miskolci Szimfonikus Zenekar élére, ám ő tavaly szeptember elején, egészségügyi okokra hivatkozva felállt a vezetői székből. Munkaviszonya közös megegyezéssel szűnt meg október végén, azóta Kovács László karnagy, a zenekar művészeti vezetője irányítja a társulatot.
Tajthy Á.