Az MKK Ady Endre Művelődési Ház 13. alkalommal rendezi meg a Gyermek Borsodi Fonót. A folklórfesztiválnak, mint minden évben, ezúttal is a diósgyőri vár ad otthont. A kicsiknek szóló fonón rendhagyó tanulmányi kirándulást is szerveznek a rendezők, amelyre május 31-ig várják a jelentkezéseket.
Június 3-7. között rendezik meg a várban a fonót, s a fesztivál minden napjára egy hét helyszínt érintő kirándulást szerveznek a fiatalok, tanáraik, szüleik számára. A nagyszabású fesztivál idén a tanítási időszakra esik, ezért a programokat általános iskolások számára állították össze. A szervezett program délelőtt 10 órakor kezdődik és délután 3 óráig tart.
Az első helyszínen népművészeti, népi kismesterségeket ismerhetnek meg az érdeklődők. A néprajzi ismertetők betekintést engednek többek között a bőrműves, fazekas, szövő, teknővájó, kürtőskalács-készítő, babakészítő, gyöngyfűző és kovácsmesterség kulisszatitkaiba, majd a középkori fegyverbemutatón folytatódik a tanulmányi túra. Itt a Diósgyőr kóbor lovagjai ismertetik a lovaggá válás nehéz, de élményekben gazdag útját a gyerekkortól a felnőtt lovagi tornán való részvételig. Bemutatják a középkor legfontosabb fegyvereit, és élő középkori párbajt tartanak karddal, bárddal, buzogánnyal.
A harc után a rendhagyó történelem óra következik a Vár Kommandó Interaktív Színpad tagjainak segítségével. A szereplők korhű ruhában mutatják be Diósgyőr várának fénykorát, de egy kiállítás is segíti a gyerekek történelmi elmélyülését. A felsővárbeli tárlat ismerteti a vár története mellett a Lovagtermet, Nagy Lajos király szobáját, a 14-16.századi kézifegyvereket, a működő éremverő golyósprést.
Ezt követően a kirándulás a 4. helyszínen, a várárokban folytatódik, ahol középkori lovasíjász-bemutatót láthatnak majd az érdeklődők. A vadászatot Piros Sándor és a Szabir Lovasíjászok prezentálják, mely végén egy ifjú vitézt lovaggá avatnak, majd következik a táncmulatság, a magyar táncház, amelyet Barsi Csaba táncpedagógus vezet, a zenét pedig az Agyagbanda szolgáltatja. Amikor mindenki kitáncolta magát, s elsajátította a magyar táncokat, akkor a kirándulás folytatódik az íjászbemutatóval. Az utolsó előtti helyszínen a tanulók Árpád-kori íjjal ismerkedhetnek meg, és célba lőhetnek, de megismerkedhetnek a dobó csillag használatával is.
A rendhagyó tanulmányi séta pedig a szabadtéri színpadnál zárul, ahol a Szinvavölgyi Néptáncműhely népviseletbe öltözött gyermekcsoportjai tartanak néptánc bemutatót.
A rendezvényre postai úton és faxon is lehet jelentkezni a Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft. Ady Endre Művelődési Ház címén: 3534 Miskolc, Árpád út 4. A jelentkezési határidő: május 31.
K. J.