113 295 fő magánszemély 278 millió forint összeget ajánlott fel 1933 társadalmi szervezet részére tavaly Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, tudtuk meg a NAV Észak-magyarországi Regionális Adó Főigazgatóságától. A civil kedvezményezettek közül 1473 szervezet kérte a részére felajánlott 1 százalék összegét, amely 266 millió forint volt.
– Tapasztalataink szerint továbbra sem él a teljes adózói kör az Szja 1+1 százalék felajánlási lehetőséggel, bár az egyszerűsödő eljárási szabályok évről évre könnyebbé teszik a felajánlás adminisztrációját – tudtuk meg Körtvélyesi Zsuzsanna főosztályvezetőtől. A sajtóreferens szerint az adó 1+1 százalékáról az adózók többsége az EGYSZA elnevezésű nyomtatvány kitöltésével rendelkezik. Ezen űrlap megtalálható a NAV által kipostázott bevallási egységcsomagban, valamint a NAV internetes honlapjáról is letölthető. Az EGYSZA nyilatkozatok beküldhetők postán és interneten keresztül is. – Fontos, hogy a bevallás benyújtására előírt határidőig (2013. május 21. napjáig) benyújtott bevallásban fogadható el a nyilatkozat, mert a határidő jogvesztő – tette hozzá a főosztályvezető.
A civil kedvezményezettek, valamint az egyházak és kiemelt költségvetési előirányzatok részére juttatott összegekről folyamatosan aktualizált kimutatás érhető el a NAV honlapján (nav.gov.hu) Szja 1+1% cím alatt.
A kedvezményezettek egyik csoportjába a civil szervezetek, tehát a közhasznú tevékenységet a törvényben meghatározott ideig ténylegesen folytató egyesületek, alapítványok és közalapítványok tartoznak. A kedvezményezettek közé sorolható még a Magyar Tudományos Akadémia, az Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok (OTKA), a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi törvény mellékletében szereplő országos közgyűjtemény. Rendelkezhetünk adónk 1 százalékáról egyéb kulturális intézmények, országos szakmúzeumok, könyvtári, levéltári, múzeumi, egyéb kulturális, illetve alkotó- vagy előadó-művészeti tevékenységet folytató szervezetek részére, valamint a felsőoktatásról szóló 2005. évi törvényben meghatározott felsőoktatási intézmény, a Nemzeti Együttműködési Alap, és a Magyar Művészeti Akadémia részére.
A kedvezményezettek másik csoportjába tartozik a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi törvény szerint elismert egyház, vallásfelekezet, vallási közösség – feltéve, hogy az adóhatóság technikai számmal látta el, továbbá a kiemelt költségvetési irányzat.
A civil kedvezményezettekről, valamint a technikai számokról az adóhatóság honlapján lehet tájékozódni a nav.gov.hu / Szja 1+1% menüpontban.
A rendelkező nyilatkozat a bevallási nyomtatvány részét képezi, így az a magánszemély, aki adóbevallást, adónyilatkozatot vagy egyszerűsített bevallást kérő nyilatkozatot ad, a nyomtatvány megfelelő lapjának kitöltésével rendelkezhet. A nyomtatványnak e lapján mindkét kedvezményezetti kör részére lehet rendelkezni.
Az adóhatóság az adózók által felajánlott összeget a nyilatkozatban megjelölt kedvezményzett(ek) részére – amennyiben megfelelnek a törvényben meghatározott feltételeknek – átutalja. Amennyiben a magánszemély nem rendelkezik az 1 százalékáról, adójának ez a része nem vész el, hanem a költségvetésben marad, azaz ezt az összeget az állam a költségvetési törvényben leírtak szerint költi el.
– Fontos, hogy a rendelkező nyilatkozaton fel kell tüntetni az adóazonosító jel mellett, az első kedvezményezetti körbe tartozó szervezet esetében a kedvezményezett adószámát, a második kedvezményezetti körbe tartozó egyház és a kiemelt költségvetési előirányzat esetén a technikai számot – emelte ki Körtvélyesi Zsuzsanna.
Nem érvényes a rendelkezés többek között akkor, ha a nyilatkozat 2013. május 21. napjáig nem érkezik be az állami adóhatósághoz, vagy ha nem tartalmaz adószámot, technikai számot, vagy az téves, illetőleg olvashatatlan (kivéve, ha a második kedvezményezetti körbe tartozó kedvezményezett a rendelkezésből enélkül is azonosítható), vagy az adózónak adótartozása van és a rá vonatkozó törvényes határidőig azt nem rendezi.
Kujan I.