– A nemdohányzók védelméről szóló törvény 2012. január 1-jén lépett életbe. Tekintettel a lakosság kedvezőtlen egészségügyi állapotára, valamint a nemdohányzók védelmére a passzív dohányzás káros hatásainak a megelőzése miatt volt szükséges a rendelkezés. Magyarországon évente 35 ezren halnak meg a dohányzás valamilyen szövődményében – mondta Asztalos Ágnes, megyei tisztifőorvos.
– A dohányzás az alkohol mellett az egyik legjelentősebb életmódbeli kockázati tényező, mely meghatározó szerepet játszik számos betegség kialakulásában. Egyértelműen igazolt szerepe van a tüdőrák halálozás és megbetegedés magas arányában, szerepet játszik a szájüregi, nyelőcső, gége, hasnyálmirigy és hólyagrák, a krónikus tüdőbetegségek, szív-érrendszeri betegségek kialakulásában. Továbbá súlyos gondokat okoz a terhesség alatti dohányzás. Az anyára és a gyermekre is komoly kockázati tényező. Borsod-Abaúj-Zemplénben magas az alacsony súllyal születettek aránya – sorolta a megyei tisztifőorvos. Ezzel kapcsolatban bemutatta a légzőszervi betegségei és a keringési rendszer betegségei által okozott halálozásokról készült összehasonlító diagramot. Ebből kiderül, hogy megyénkben mind a két esetben nagyságrenddel magasabb az elhalálozás, mint az EU-ban, a magyar átlagnál is lényegesen magasabb, sőt még a regionális átlagnál is rosszabb valamivel.
Asztalos Ágnes elmondta, a nemdohányzók védelméről szóló törvény betartásával kapcsolatban az elmúlt évben összesen 3054 egységet vizsgáltak megyénkben (a leggyakrabban munkahelyeken, egészségügyi szolgáltatóknál és közforgalmú intézményekben tűntek fel), ebből 73 egység esetében kifogással, 46 esetben figyelmeztetéssel, kötelezéssel éltek és 10 esetben róttak ki bírságot, összesen 280 ezer forint értékben. Kilenc esetben közterületen bírságoltak, egyszer pedig egy szállodát. Az előbbiek átlagosan 20 ezer forintos bíráságot kaptak, a szálloda pedig 100 ezrest.
Ezt követően áttért a hétfőn véget ért két napos országos akció helyi eredményeinek az ismertetésére Asztalos Ágnes. Az ellenőrzött egységek száma 574, ebből 8 esetben éltek kifogással, valamennyi közterületen történt. A hatósági intézkedések száma 8, a tervezett bírság összege 120 ezer forint.
– Már egy év eltelt a törvény életbe lépése óta, a vállalkozások, a szolgáltatók ismerték a jogszabályt. Az ismeretterjesztő munka eredménye, hogy a két hetes ellenőrzés során nem találtunk intézményen belüli hiányosságot – tette hozzá Fazekas Ágnes, miskolci járási tisztifőorvos.
– Mindig vannak renitens emberek, akik nem gondolnak a passzív dohányzásra, a gyerekekre. Első sorban a közterületeken fordulnak elő problémák – magyarázta a szakember. Hozzátette, a kéthetes ellenőrzés sorozatot a jövőben is követik majd hasonló akciók.
Cs.L.