Zenével, színházi előadással, filmekkel, szakmai, pedagógiai és kulturális programmal várják a szervezők idén is a francia kultúrkör iránt érdeklődők. A Frankofón Fesztiválnak Miskolc 14. alkalommal ad otthont. A program már szerdán elkezdődik, s egész márciusban várja a közönséget több iskolában és kulturális intézményben. Szerdán egy kiállítással, csütörtökön pedig a hivatalos megnyitóval kezdődik majd a miskolci Frankofón Fesztivál, amelynek keretében ezúttal március végéig francia filmalkotásokat tekinthetnek meg az érdeklődők a Művészetek Házának mozitermeiben, de számos egyéb program közül lehet majd válogatni a hónap végéig.P. Kováts Éva a francia nyelvről, illetve a frankofónia fogalmáról tart előadást a Fáy András Görög Katolikus Közgazdasági Szakközépiskolában, de többek között az Avasi Gimnáziumban is rendeznek szakmai programot – itt a leghíresebb francia mesemondó, La Fontaine alakja és meséi kerülnek a középpontba, előadás és játékos vetélkedő segítségével. A Zrínyi Ilona Gimnáziumban egy műhelybeszélgetésen arról gondolkoznak majd a résztvevők, milyen lenne Európa az Európai Unió nélkül, a Herman Ottó Gimnáziumban pedig Bretagne hangulatképei elevenednek majd meg. A miskolci nemzeti teátrumban a hónap végén, Keszég László rendezésében bemutatják Eugene Ionesco, A kopasz énekesnő című darabját, a Csodamalom Bábszínházban a paradoxon komédiáit láthatja majd a közönség, a József Attila Könyvtárban pedig a legkisebbeknek tartanak francia napot. A Frankofón Fesztivál miskolci programjairól, részletesen, IDE kattintva tájékozódhat.K. J.
Egy hónap a frankofónia jegyében
Létrehozva
KultúraHelyi hírekCímlap
A frankofón országok különlegességeit és a francia nyelv szépségeit ismerhetik meg az érdeklődők márciusban, hiszen idén is megrendezik a Frankofón Fesztivált. A főváros mellett öt hazai város, köztük természetesen Miskolc – ezúttal – is csatlakozott a programsorozathoz.