Ugrás a tartalomra

Javíthatják a beszakadt a buszfordulót

Létrehozva
Több olvasónk is jelezte, hogy hatalmas kátyú alakult ki Perecesen, a 6-os busz fordulójában, a végállomásnál, balesetveszélyes helyzeteket idézve elő. Mint megtudtuk, egy vízgyűjtő medence teteje szakadt be a területen.
pereces_buszfordulo_130304_ja_6.jpg

Pásztor Imre, a Miskolc Holding Zrt. kommunikációs vezetője érdeklődésünkre elmondta: tudnak ez esetről, a város már megrendelte a javítást. Az MVK Zrt. illetékesei tudnak róla, hogy a buszfordulóban hiányos az aszfalt, a sofőrök lassan közelítik meg a területet, óvatosan fordulnak a buszokkal. – Tudomásunk szerint egy vízgyűjtő medence teteje szakadt be, ez okozta a kátyút. Az új födém megtervezése folyamatban van, a műszaki szakértői vélemény elkészülte után, a Városgazda Kft. intézkedni fog a hiba kijavításáról. Addig is az érintett utazók, közlekedők türelmét, megértését kérjük – nyilatkozta a kommunikációs vezető.

Sz. S.
Fotó: Juhász Á.