Ugrás a tartalomra

Kenyérszállító ütközött az Avason

Létrehozva
Egy 73 éves férfi sérült meg, és komoly anyagi kár keletkezett szerdán délelőtt Miskolcon, a Klapka úton, ahol  kenyérszállító teherautó hajtott bele egy zebránál várakozó Ladába.

baleset_avas4_tv_130306.jpg

Egyedné Novodonszky Éva megyei rendőrségi szóvivő portálunknak elmondta: a 73 éves férfi Lada Niva típusú autójával haladva az avasi városrészben, a Klapka úton, elsőbbséget adva, megállt egy kijelölt gyalogátkelőhelynél. A mögötte haladó kenyérszállító kisteherautó nem tudott időben fékezni, és hátulról belehajtott a Ladába. A balesetben a 73 éves férfi és utasa könnyebb sérüléseket szenvedett, a járművekben komoly anyagi kár keletkezett.

baleset_avas3_tv_130306.jpg

Mint megtudtuk, tegnap két személyi sérüléssel járó baleset történt megyénk útjain. Az M3-as autópályán egy tehergépkocsi Budapestről haladt Miskolc felé a hajnali órákban, s a sofőr pillanatnyi figyelmetlenségének köszönhetően, Mezőnagymihály közelében az út melletti árokba hajtott.

Ózdon, a délelőtti órákban, egy személygépkocsi vezetője a Volny József úton kanyarodása közben nem biztosított elsőbbséget egy másik autónak, s összeütköztek. A védett útvonalon haladó sofőrt kórházba szállították, ahol az ügyeletes orvos nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket állapított meg nála. A közlekedési baleset körülményeit az Ózdi Rendőrkapitányság vizsgálja.

Sz. S.
Fotó: Szabó N. / MiTV