Kókai Ernő az MVK Zrt. vezérigazgatója elmondta, a cég fontosnak tartja, hogy minél fiatalabb korban megismerjék a gyermekek a közösségi közlekedést – úgy eszközeit, a buszokat, villamosokat, mint például azok működésének hátterét, a buszok, villamosok takarításától azok szervizeléséig.

– Éppen ezért időről időre vendégül látunk óvodás, kisiskolás, középiskolás csoportokat, civil szervezeteket, érdeklődőket az MVK Zrt. telephelyén. Egy ilyen látogatásra jelentkezett be a felsőzsoclai óvoda is, mi pedig szívesen eleget tettünk kérésüknek – mondta Kókai Ernő.

Az óvodás gyerekek több mint egy órán keresztül ismerkedtek a járművekkel, villamossal és autóbusszal egyaránt, valamint egy kicsit a múlttal is: az Ikarus 620-as veterán autóbuszról szinte le sem szerettek volna szállni. A Felsőzsolcáról érkezett gyermekeknek felejthetetlen élményt nyújtott a veterán autóbuszon történő utazás, valamint az autóbusz és villamos vezetőfülkék kipróbálása is.
Tajthy Á.
Fotó: Juhász Á.