A hagyományok szerint Nagyböjt idején szervezett program során a belváros nagyobb tereit érintették az ökumenikus fáklyás felvonulás résztvevői. A program célja az volt, hogy a fáklyák fényénél kifejezzék Jézus Krisztusba, az általa kért egységbe, és a bizalommal teli ima erejébe vetett közös hitüket.
Ebben az évben is azzal a reménnyel indultak útnak, hogy az Isten erejére építő összefogásukkal a kiábrándultság, a közömbösség, az ellenségeskedés és a felelőtlenség okozta sebek gyógyulásához is hozzájárulhatnak.

Az útvonal öt állomást (Petőfi tér, Hősök tere, Szinva-terasz, Erzsébet tér, és Városház tér) tartalmazott, ahol a felvonulás résztvevői megálltak, és a különböző felekezetek papjai, lelkészei pár perces „útmutatásait”, valamint az adott középiskola diákjainak énekes vagy verses előadásait meghallgatva folytatták útjukat. Az állomások között, a város tereit összekötő utakon vonulva énekeltek.

A felvonulás végén egy zöld növény-koszorút helyeztek el a Szent István szobor lábánál, és az állomásokon szolgáló öt pap, illetve lelkész egy-egy szál vörös, és egy-egy szál fehér rózsát tűzött rá. A közös városi „zarándokút” szervezését, az egyes iskolákkal, gyülekezetekkel és a város rendőrségével való egyeztetést – mint tavaly – idén is a Miskolci Ökumenikus Egyetemi Lelkészség vállalta.
minap.hu
fotó: Juhász Á.