A Tisza a külföldi szakaszán és határszelvényben a reggeli órákban újra áradni kezdett. A hazai felső szakaszán bekövetkezett apadás miatt Vásárosnamény –Zsurk közötti I. fokú árvízvédelmi készültséget ma reggel 6 órakor megszüntettük. A folyó a reggeli órákban Dombrád-Tiszabercel térségében tetőzik, alatta még árad. Az árhullám levonulása indokolttá tette újabb szakaszon, Szabolcsveresmart és Gávavencsellő között 49 km-en az I. fokú készültség elrendelését.
A Túr romániai szakaszán újabb áradás kezdődött, hazai szakaszon viszont végig apadás tapasztalható, ami lehetővé tette ma délelőtt a készültség I. fokúra mérséklését.
A Szamos és a Kraszna teljes hazai szakaszán apad.
A belvízhelyzetben jelentős változás nem következett be, továbbra is II. fokú készültség van a Felsőszabolcs-alsó öblözetében, ahol a Tiszaberceli szivattyútelepen folyamatosan emeljük az összegyülekezett belvizet a Tiszába. Még folyik a Rétközi tó Tisza vízből való töltése. Működési területünkön a Felsőszabolcsi Vízgazdálkodási Társulat továbbra is a II. fokú készültség keretében üzemelteti szivattyútelepeit.
Az OMSZ előrejelzése szerint a következő 3 napban újabb jelentős csapadékra kell számítani, mely újabb árhullámokat indít el folyóinkon.
minap.hu