Ugrás a tartalomra

A fogyasztók megtévesztésére hívja fel a figyelmet a TIGÁZ

Létrehozva
A TIGÁZ Zrt. nevében, magukat a Társaság szakembereinek valló csalók szén-monoxid riasztó készülékek értékesítésével próbálják megkárosítani a fogyasztókat.
A TIGÁZ Zrt.felhívja az ügyfelek figyelmét, hogy munkatársaik soha, semmilyen körülmények között nem jogosultak készpénz átvételére vagy átadására, valamint nem árusítanak szén-monoxid riasztó készülékeket.
A TIGÁZ Zrt. tudomására jutott, hogy az utóbbi időben Hajdú- Bihar, Szabolcs-Szatmár- Bereg, valamint Borsod-Abaúj-Zemplén megyékben csalók próbálnak pénzt kicsalni fogyasztóktól a TIGÁZ nevében szén-monoxid riasztó készülékek eladásával.

Az ismertté vált esetekben, főleg időseket próbálnak megkárosítani a magukat TIGÁZ- szakembereknek kiadó csalók. Az elkövetők arra hivatkoznak, hogy a TIGÁZ megbízásából keresik fel az ügyfeleket éves gázkészülék ellenőrzés és szén-monoxid érzékelő műszer felszerelése céljából. A munkáért előlegben készpénzt is kérnek, illetve hivatalosnak tűnő okmányt is aláíratnak a tulajdonossal, melyben a fogyasztó egy későbbi fizetésre is kötelezettséget vállal.

A társaság felhívja ügyfelei figyelmét, hogy csak olyan embernek nyissanak ajtót, és engedjék a Társaság nevében eljárni, akiknek személyazonosságáról és szándékairól meggyőződtek! Ezt elősegítendő, jelen tájékoztató anyagban összeállítottuk, hogy a TIGÁZ munkatársai mely ügyekben kereshetik fel az ügyfeleket, és milyen hivatalos jelzések alapján azonosíthatóak.

A társaság munkatársai és megbízottjai igazoló okmányokkal (igazolvány, megbízólevél) rendelkeznek, amiket kérésre kötelesek felmutatni; továbbá soha, semmilyen körülmények között nem jogosultak készpénz átvételére vagy átadására.
Amennyiben valaki a TIGÁZ nevében keresi fel a fogyasztót, de nem tudja, vagy nem akarja magát igazolni, vagy a Társaság nevében pénzt kér, pénzt szeretne átadni, fontos, hogy az ügyfelek ne engedjék be az illetőt és ne fogadjanak el tőle semmit!

A TIGÁZ bármilyen díjköteles tevékenysége esetén, annak díját mindig postai úton eljuttatott számla, illetve csekk ellenében kell kiegyenlíteni; amennyiben az ügyfél az éves leolvasás után visszatérítésre jogosult, az összeget mindig átutalással, vagy postai úton, lakcímre kézbesítve juttatja el a társaság.