Mivel a táblázat harmadik helyét elfoglaló miskolciakhoz a második látogat, kijelenthető, hogy hatalmas csatára, élvezetes összecsapásokra lehet számítani! A mezőnytől egyébként az első négy helyen tanyázó gárda eltávolodott: vezet a Gödöllő (19 pont), második a Cegléd (18), harmadik a Borsod Volán (17), míg negyedik a Mezőtúr (16). Az állásból azonnal kiolvasható, mekkora jelentősége van a szombati összecsapásnak – a megállapítás mindkét gárda szempontjából igaz. Miskolci siker esetén a közlekedésiek felugorhatnak a második helyre, vereségnél azonban visszacsúszhatnak akár a negyedik pozícióba is.
Érdekes röviden feleleveníteni az őszi, Cegléden megrendezett találkozót! A miskolciak az utolsó három egyéni mérkőzés előtt 9-6-os vezetésre tettek szert, és úgy tűnt, hogy zsebükben van a két bajnoki pont, a bukmékerek aligha adtak volna sokat a hazaiak pontszerzésére. Csakhogy következett a hidegzuhany, a záró találkozók sajnálatos módon így alakultak: Molnár – Licsák 3-1, Bartus – Nemes 3-1, Bogádi – Doros 3-1. Egyetlen partit sem sikerült megfogni a három lehetséges közül, mintha tanácstalanná, bátortalanná váltak volna a miskolciak. Kiénekelték tehát a sajtot a közlekedésiek szájából, és az akkor elhullajtott egy pont bizony nagyon hiányzik, hiányozhat a végelszámolásnál!
– Reméljük, hogy ilyesmi most nem fordul elő – latolgatta az esélyeket Bodnár Zsolt, a miskolciak technikai vezetője. – Cegléden hihetetlen balszerencsénk volt, az ilyesmi nem szokott előfordulni egy évben kétszer is. Játékosaink tudják és átérzik az összecsapás jelentőségét, ennek megfelelően állnak majd asztalhoz.
A vendégek minden bizonnyal a megszokott, Bartus, Bogádi, Harasztovich, Molnár kvartettet szerepeltetik Miskolcon. A hazaiaknál egy változás lesz, Laczkó Sándor erősen fájlalja a lábát, így ő aligha szerepelhet. Helyettese Lehoczki Gábor lesz, aki mellett még Doros Szilárd, Kővári Balázs és Nemes Vince igyekszik kiharcolni a roppant fontos győzelmet.
Egy rangadón természetesen bármi előfordulhat, ám a megszokott környezet talán jelenthet valamicske előnyt a közlekedési alakulatnak. A Borsod Volán – Ceglédi VSE találkozóra szombaton délelőtt, 11 órától kerül sor, az összecsapásnak a Szemere Középiskola tornacsarnoka ad otthont.
D. L.