Ugrás a tartalomra

Tizenegy elzárt település van Tolnában

Létrehozva
Tizenegy települést nem lehet megközelíteni hóakadályok miatt Tolna megyében, elsősorban Tamási térségében, és húsz útszakasz járhatatlan - közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság.
A szervezet péntek délutáni tájékoztatása szerint Felsőnyék, Ozora, Nagyszokoly, Magyarkeszi, Fürged, Újireg, Tevel, Udvari, Kistápé, Gerjen és Tengelic megközelíthetetlen. A hóátfúvások miatt továbbra is járhatatlan a 61-es út Tamási és Pincehely között, az alsóbbrendű utakon többnyire Paks és Gyönk térségében, illetve a Völgységben nem lehet közlekedni.
    
Boros Brigitta, Tolna megyei katasztrófavédelmi szóvivő közlése szerint összesen 941 ember töltötte a péntekre virradó éjszakát ideiglenes szálláshelyeken.
    
Porga Ferenc, a tamási védelmi bizottság elnöke az MTI-nek arról számolt be, hogy a 65-ös úton, Tamási és Iregszemcse között rövidesen egy nyomon megindulhat a forgalom, és bíznak abban, hogy a 61-es út délután Nagykónyi felé is járható lesz.
    
Elmondta, a nap folyamán csaknem száz, Tamásiban rekedt utas Szakály felé vasúton el tudott jutni Tolnanémedire és Simontornyára. Iregszemcsén és Tamásiban jelenleg is több százan várnak arra, hogy hazajussanak - tette hozzá.

MTI