Ugrás a tartalomra

Éves közgyűlés a MAB Székházban

Létrehozva
A Magyar Tudományos Akadémia Miskolci Szervezetének éves közgyűlését tartották a napokban a MAB Székházban. Az eseményen Kriza Ákos, Miskolc polgármestere köszöntötte a résztvevőket.
A résztvevők ezt követően a szervezet tavalyi évi működéséről és idei terveiről hallhattak részletes beszámolót Lakatos Istvántól, a MAB elnökétől.

Borsod-Abaúj-Zemplén megye gazdasági helyzetéről, kitörési pontjairól Bihall Tamás, a BOKIK elnöke beszélt, mellette Veres László, a klubtanács elnöke, illetve Bodonyi Csaba a SZIMA Miskolci Területi Csoportjának elnöke is beszámolt a 2012. év eredményekről. Az eseményen Maróth Miklós, az MTA alelnöke is részt vett.

minap.hu