Ugrás a tartalomra

Hét megyében több mint 70 katonai művelet

Létrehozva
A Magyar Honvédség katonái mostanáig hét megyében több mint 70 műveleti feladatot hajtottak végre a rendkívüli időjárási viszonyok következményeinek elhárítása érdekében.A Magyar Honvédség többek között lánctalpasaival és egyéb terepjáró eszközeivel sok személyautót, buszt és teherautót szabadított ki a hó fogságából.
Több helyen a közműszolgáltatások helyreállításában segítettek, illetve segítenek jelenleg is. 

Süle Attila ezredes, a Magyar Honvédség műveleti csoportjának ügyeletes vezetőjének tájékoztatása szerint a honvédség nyolc alakulatának állományából kijelölt csoportok március 14. este óta folyamatosan segítették a mentési munkálatokat. 

Az ezredes megjegyezte: számos, a honvédség rendelkezésére álló speciális technikai eszközt vetettek be, köztük olyanokat is, amelyek alkalmazása igazi "unikum" volt.

MTI