Ugrás a tartalomra

Laci Miskolcnak (is) beszél

Létrehozva
Közel húsz éve a várost szolgálja Tóth László. Legyen szó nemzeti ünnepről, várjátékokról, formációs táncfesztiválról, személye biztos pont immár két évtizede a városi rendezvényeken, így a március 15-i megemlékezéseken is.
Az, hogy szerepel, hogy műsort vezet, egészen kiskorától az élete része, hatévesen rto.jpgvezetett először műsort a selyemréti óvodában.
– Aztán 11 éves koromtól több évtizeden át a zene felé sodort az élet, több formációban játszottam, az egyik legismertebb a METAL a nyolcvanas években, többek között az Ifiházban vagy a Gárdonyiban is többször felléptünk – mondja Tóth László.

Az életében egyébként a kilencvenes években volt egy spirituális váltás is, melynek eredménye az lett, hogy elkezdett a meditációval foglalkozni. Nyolc, ilyen témájú CD-t is kiadott, tavalyelőtt pedig megjelent az első könyve is Harmathy Ármin szerzői néven Tótlaci világa címmel, második könyve pedig lektorálás alatt van.

Mivel – mint mondja – a színpadon mindig jól megállta a helyét, valószínűleg ez is közrejátszott abban, hogy 1995-ben az Ifiház munkaajánlattal kereste meg. Áprilisban lesz 18 éve, hogy a városi műsorok vezetőjeként is dolgozik.
– Minden műsor vezetése más és más. Az emberek, a nézők is mást várnak tőlem. Egy várjátékon vagy egy formációs táncfesztiválon, és egy koszorúzáson is másképpen, mást kell mondanom. Sokszor hozta úgy az élet, hogy rögtönözni kellett, de ez ebben a jó, minden alkalomból tanulni lehet – mondja Tóth László, aki szerint még két március 15-e sem tud egyforma lenni, hiába azonos a helyszín, minden más – az emberek, a szituáció – folyamatosan változik.

Tajthy Á.
Fotó: J. Á.