Az előző évvel ellentétben idén nem megy olyan jól a 2011/12-es kiírás első két helyezettjének. Sárréti Géza együttese a harmadik, míg a tolnaiak az ötödik, utolsó helyről várták a női futsal felső-ági rájátszásának ötödik fordulóját.
Bernáth Csilla találatának köszönhetően a Vénusz mehetett előnnyel a szünetre, majd a fordulás után a hosszú sérülése után újra eredményes Kovács Aliz és ismét Bernáth talált be, így már három gól volt a vendégek előnye. A Tolna azonban újítani tudott: Fábián Rebeka góljával és Varga Adél duplájával (az utolsó percben) egyenlített, így pontosztozkodás lett a vége a tavalyi döntő „ismétlésének”.
A DVTK 11 győzelemmel, egy döntetlennel és hat vereséggel továbbra is a harmadik, a Tolna pedig 6-3-9-es mutatóval az ötödik a tabellán. Az élen az Astra áll az Univerzum előtt.
Tolna-Mözs – DVTK-Vénusz-Szabadidőközpont 3–3 (0–1)
Tolna, Tolna Városi Sportcsarnok. V: Rózsa J., Kovács G., Ibriksz M.
Tolna: Molnár – Hodován, Varga, Simon, Folk. Csere: Maláti, Fábián, Mausz. Vezetőedző: Laki Zoltán.
DVTK: Drótos – Kovács, Ivanics, Újvári, Bernáth. Cs: Miliczki, Szőke, Rondzik, Teodoru, Boros. Vezetőedző: Sárréti Géza.
Gól: Fábián (33. p.), Varga (36. és 40. p.), illetve Bernáth (17. és 30. p.), Kovács (27. p.).
S. P.