A felek meglehetősen hektikusan kezdtek. Miskolcon a zöld-fehérek nyertek könnyed játékkal 3-0 arányban, pénteken ugyanez az eredmény született meg a fővárosban, csak éppen ellenkező előjellel, ugyanis a BSE gárdája diadalmaskodott. Ezek után következett vasárnap este Miskolcon a harmadik találkozó, amely azt volt hivatott eldönteni, hogy a miskolciak, vagy a fővárosiak folytathatják a küzdelmet az ötödik helyért.
Nos, 130 perces maratoni, drámai fordulatokban bővelkedő összecsapást kísérhettek figyelemmel a sportág barátai, amelynek a végén a hazai alakulat tagjai és szurkolói örülhettek. Az első játszmában hol az egyik, hol a másik csapat hibázott többet, a vasutasok a hajrában léptek meg ellenfelüktől (23-19), és az előny elegendőnek bizonyult.
A második játszmában Kovács Edina bombája, majd Rácz rontása hozott pontot az MVSC konyhájára. A miskolci ütőt egyre nehezebben tudták tartani a fővárosiak, pedig alaposan felkészültek ellene. Ebben az időszakban ügyes vasutas megoldásokat is láthattunk, egy ejtés, egy trükkös érintés, és pillanatok alatt 22-15-ös vezetéshez jutott a hazai gárda. Toma edző ekkor pályára küldte Kiss Vivient, de a feladó csere nem jött be, ugyanis a BSE elkezdte szaporázni a lépést. A hátrányból először három egység maradt, de 23-nál már együtt volt a két csapat. Fej-fej mellett haladtak, nem lehetett tudni, ki bírja idegekkel jobban. Nos, szerencsére az MVSC bírta, és elképesztő izgalmak után hozta a második szettet is.
Ez nagy megkönnyebbülést váltott ki a játékosokból, és ráadásul jól kezdték a harmadik szettet is (3-0). Csakhogy az előny elkopott, a BSE rutinos röplabdásai pedig minden lehetőséget megragadtak. Tizenkettőnél három, tizenhatnál pedig már hat pont volt az előnyük. A vasutasok nem adták fel, ők is elkezdték az araszolást. Ezt 24-23-ig sikerült megtenniük, de akkor Rácz Márta hatalmas bombája pontot tett a szett végére.
A negyedikben láthatóan megviselt MVSC kezdte a játékot. Mintha a játékosok maguk sem hitték volna el, hogy ilyesmi velük megtörténhet. Nos, hiába volt a jó rajt (4-1), következett egy félelmetes rövidzárlat, míg a BSE zsinórban öt pontot szerzett és megfordította az állást. Ekkor hitét vesztett MVSC-t láthattak a szurkolók, a vasutasok egyre több labdát rontottak, a másik oldal pedig feléledt. A zöld-fehérek zavarát ki is használta a BSE, amely reménytelen helyzetből állt fel és döntő játszmát csikart ki.
A mindent eldöntő, utolsó felvonás jól kezdődött a miskolciak számára: 4-1, majd 7-3 lett, de ismét bekövetkezett egy megtorpanás, és fordult a kocka. A fővárosiak 10-8-ra, majd 13-11-re vezettek, szerencsére az MVSC nem nyugodott bele, nem adta fel, és heroikus csatában, drámai küzdelemben, sorozatban elért négy pontjával a maga javára fordította a végeredményt. Ez azt is jelenti, hogy a folytatásban a zöld-fehérek a Nyíregyháza – Újpest találkozó győztesével találkoznak az ötödik helyért. A BSE ellen a miskolciak összesítésben 2-1-es sikert könyvelhettek el.
Albrecht MVSC MVSI – BSE 3-2 (20, 28, -23, -16, 13)
Miskolc, 150 néző. Vezette: Nagy P., Éva T.
MVSC: Csarkó (13), Sitkey (9), Rédei (4), Kovács E. (30), Szajkó (12), Szabó B. (18). Csere: Nagy Zs. (liberó), Radomszki (1), Szilvási (2), Kiss E., Kiss V. Edző: Toma Sándor.
Toma Sándor: Mindkét együttes hullámzó teljesítményt nyújtott. Örülök, hogy a mieink hazai környezetben rettenetesen akartak bizonyítani. Azt sajnálom, hogy a második játszma után leálltunk, de a lényeg, hogy megvan a győzelem.
D. L.