Mint arról korábban beszámoltunk, az Avas Szállót körülbelül kettő hete kezdték állványozni. Rostás László, Miskolc főépítésze akkor a minap.hu érdeklődésére elmondta, a munkák azért váltak szükségessé, mert napokon belül megkezdődik a Széchenyi utca burkolatának megújítása, ami miatt szükségessé válik az Avas Szállót takaró OSB lapok elbontása (ez eddig a járókelőket védte az épületről lehulló vakolattól).
– A munka elvégzése és az állvány visszabontása után most néhány hónapot várunk, hogy kiszáradjanak a falak, illetve azt is meg kell várjuk, hogy a Széchenyi utca szálló előtti szakaszát újraburkolják. Ezt követően szeretnénk a főutcai homlokzatot olyan állapotba hozni, hogy az ne csúfítsa tovább a városképet. Ezt még egyeztetni kell a járási örökségvédelmi hivatallal is, mert ez már engedélyköteles (az életveszély elhárítása csak bejelentésköteles, ami szintén megtörtént) – mondta Rostás László. Hozzátette, a lehetőségeket még meg kell vizsgálni, de nyárig szeretnék olyan állapotba hozni a homlokzatot, hogy az elviselhető legyen a per lezárulásáig.

A Multicasa Consulting Kft.-t – az Avas Szálló többségi tulajdonosát – az önkormányzat többször felszólította a munka elvégzésére, azonban hiába, így most a város végezteti el azt, amit később kifizettet a céggel. Megtudtuk azt is, hogy a város megkezdte a tárgyalásokat az Avas Szálló homlokzatának teljes helyreállításáról, hogy az ne rombolja tovább a városképet, erről a közeljövőben ígért bővebb tájékoztatást a városháza.
Az Avas Szálló többségi tulajdonosával Miskolc önkormányzata évek óta perben áll, az épület elmúlt több mint egy évtizedes történetének főbb állomásait legutóbbi cikkünkben megkíséreltük összefoglalni.
Tajthy Ákos
fotó: F. Kaderják Cs.