Ugrás a tartalomra

Ládafiából nagyszüleink játékai

Létrehozva
Régi korok játékai kerülnek szóba és  kézbe is a Lézerpont Látványtárban abban a sorozatban, melyet „a ládafiából” címmel szerveznek a második évadban.
A program a népművészet hagyományait eleveníti fel egy olyan helyszínen, ahol sokezernyi tárgyi eszköz mesél arról, hogyan éltek, dolgoztak, szórakoztak és alkottak őseink. Juhász András a gyerekjátékokról tart előadást március 20-án délután öttől a Győri kapuban található kiállítótérben, ahova néhány saját maga készítette munkáját is magával hozza az alkotó.

Az évad hátralévő részében a hagyományos textilekről és ételekről is hallhat majd izgalmas beszámolókat a közönség. A program ingyenes.