Az eseménnyel szeretnének versenyzési lehetőséget biztosítani, de a további célok között szerepel az is, hogy sportbarátságot alakítsanak ki, illetve mélyítsenek el a tanulásban akadályozott tanulók között. A vetélkedést a Fogyatékosok Országos Diák és Szabadidősport Szövetsége (FODISZ) megbízásából a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Fogyatékos Sportolók Szövetsége rendezi. A viaskodásra szerdán délelőtt, 9 órától kerül sor. A versenynek Miskolcon, a Népkert ad otthont. A versenybíróság elnöke Göndöcz István lesz.
A II-es korcsoportban a 2001-2002-ben, a III korcsoportban az 1999-2000-ben, a IV korcsoportban az 1997-1998-ban, míg az V korcsoportban az 1993-1996-ban születettek vehetnek részt a küzdelmekben. Fiú és leány egyéni versenyszámokra kerül majd sor. Lesz 400, 500, 600 és 800 méteres táv.
– Az igazolásokat a verseny helyszínén 8.10-8.45 óra között ellenőrizzük, a technikai értekezlet 8.45 órától kerül megrendezésre – mondta érdeklődésünkre Göndöcz István. – Szükséges az érvényes FODISZ regisztrációs kártya, az egyéni nevezési lap igazgatói és orvosi igazolással minden résztvevő számára, valamint a diákigazolvány. Az 1-3 helyezettek érem díjazásban részesülnek.
D. L.