A II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár Tarka forgó címmel versillusztrációs pályázatot hirdet Weöres Sándor író, költő, műfordító születésének 100. évfordulója és a költészet napja alkalmából óvodásoknak, és az általános iskolák első és második osztályos tanulói számára. A pályaművek beérkezésének határideje: 2013.március 27. A részletekről a könyvtár weboldalán olvashatnak bővebben.
Történelmi-kulturális örökségünk a Csörsz-árok címmel a Szent István Egyetem vándorkiállítását nyitják meg, majd azt követően rendhagyó történelemórát tart Harkányiné Székely Zsuzsanna egyetemi docens március 18-án, hétfőn 14 órától.
Írók, ha olvasók címmel új sorozatot indítanak március 19-én, kedden délután fél 5-től a könyvtárban. A Magyar Írószövetség helyi csoportja és a könyvtár által közösen szervezett esteken a meghívott vendégek – írók, költők, irodalomtörténészek – beszélnek első könyvélményeikről, olvasási szokásaikról, irodalmi életünk jelenéről, saját műveikről. Az első meghívott vendég – március 19-én – Alexa Károly irodalomtörténész, kritikus lesz. Áprilisban Szentmártoni Jánossal, a Magyar Írószövetség elnökével, májusban Györgyei Gézával, júniusban Serfőző Simonnal találkozhatnak az érdeklődők.
Március 20–27. között csatlakozik a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár az Internet Fiesta országos rendezvénysorozatához. A Net, közösség, könyvtár programjait szintén megtalálják a könyvtár honlapján.
Március 20–22. között délelőttönként Net-Chat címmel ingyenes ismeretterjesztő tanfolyamra várják az érdeklődő olvasókat, mely során az internetes kapcsolattartás eszközeit ismerhetik meg. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap finanszírozásával valósul meg.
Március 23-án, szombaton 10 órakor a Csodás Ujjak Foltvarró Klub jubileumi kiállítását Prokai Margit, a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár igazgatója nyitja meg. A tárlat április 6-áig lesz megtekinthető.
Szintén március 23-án, szombaton 10.00–13.00 között húsvétváró családi játszóházba invitálják a kicsiket és a nagyobbakat. A Herczeg Mária vezetésével természetes anyagokból készített munkákat a gyermekek haza is vihetik. A foglalkozáshoz minden kelléket a gyermekkönyvtár biztosít. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap finanszírozásával valósul meg.
minap.hu