Közlése szerint a tavalyi évben a kereskedelmi kapcsolat volumene rekordot döntött, de bőven van még kiaknázatlan kapacitás, elsősorban az infokommunikáció, a mezőgazdaság és a tudományos technológiák területén.
Szijjártó Péter a találkozón elmondta, hogy Magyarország szeretné erősíteni a felsőoktatási kapcsolatait is Brazíliával, ennek jegyében pedig szerephez jutni a brazilok "Tudomány határok nélkül" programjában - folytatta Varga Éva, jelezve: ennek keretében növelnék a jelenleg Magyarországon tanuló brazil diákok számát, ami most négyszázra tehető.
A gazdasági kapcsolatok dinamizálásához kiváló lehetőséget biztosít majd a magyar-portugál-brazil üzleti fórum, amelyre Orbán Viktor miniszterelnök május 3-i, lisszaboni látogatásán kerül sor - tette hozzá.
MTI