Ugrás a tartalomra

DVTK: a sulifoci is elindul

Létrehozva
Az ovifoci őszi kezdése után az iskolákban is elindítja a programot a DVTK. A sulifoci kilenc miskolci iskolában startol, s első körben több mint ezer gyereket tanít meg a labdarúgás alapjaira és a futball szeretetére.
Tavaly ősszel indította el ovifoci programját a DVTK, az első ovifocisták pedig hamarosan végeznek. Nekik – és az ovifociból kimaradó, de az iskolát most kezdő – gyerekek számára indítja el a sulifocit a DVTK.

A részleteket szerdán Fuhrmann Géza, a DVTK utánpótlás-szervezési igazgatója ismertette.
– Célunk, hogy minél több gyerek kezdjen el focizni, megszeressék a sportágat, mert megítélésünk szerint kevés fiatal futballozik Miskolcon. Az óvodákat járva kiderült, sok kicsi nem ismeri például a DVTK-t. Tizenegy óvodában indult a fociprogram, ennek folytatásaként kezdődik el kilenc iskolában a képzés a klub szakembereinek felügyeletével, az önkormányzattal és a miskolci tankerülettel együttműködve – mondta Fuhrmann Géza.

Évfolyamonként 15 gyerekkel indulnak a csoportok, melyek kéthavonta bajnokságokon mérkőznek meg egymással. A tanulók közül 20-30 futballpalántát kiválaszt a DVTK, hogy a klubnál folytassa pályafutását. A kezdeményezés távolabbi célja a klub megismertetése, majd a csapat számára helyi tehetségek kinevelése. Kovac Zoltán, a DVTK utánpótlás-képzési igazgatója hangsúlyozta, az ügyesség mellett a fegyelmezettség és a kitartás is szempont, az átjárás pedig folyamatos lesz a klub és az iskolák között – „felfelé” és „lefelé” egyaránt.

A programban részt vevő intézmények, illetve azok tagiskoláiba beiratkozó gyerekek szüleinek az iskola felé kell jelezni, hogy részt kívánnak venni a sulifociban.

A tervek szerint TAO-s pénzből multifunkcionális „mini-tornatermeket” alakítanának ki az óvodákban egyenként kilencmillió forintból, míg a már meglévők mellé további négy iskola területén épülne műfüves futballpálya. További részletek a DVTK honlapján.

S. P.
Képünk az ovifoci indulásakor készült, fotó: Mocsári L.