Újra Miskolcon ad koncertet pénteken Tom Lumen, aki berlini és bécsi koncertjét követően érkezik haza, hogy a miskolci közönséget kápráztassa el játékával.
Tom Lumen úgynevezett fingerstyle-gitáros, vagyis minden szólamot egyetlen elektroakusztikus gitáron szólaltat meg. Mint mondja, a fingerstyle egy különleges gitározási technika, amelynek elsajátításához rengeteg gyakorlásra van szükség. A kezdetekkel kapcsolatban elmondta, Jimi Hendrix játéka inspirálta, az ő hatására döntötte el, gyerekként, hogy gitározni szeretne.

– Tíz éves voltam, amikor a szüleim egyedül hagytak otthon a testvéremmel, aki 13 évvel idősebb nálam. Neki kellett vigyáznia rám, habár felhívott egy lányt, akivel kettesben szeretett volna lenni. A videóba berakott egy Jimi Hendrix kazettát, hogy azzal foglaljam el magam. Teljesen kikészültem a látványtól. Magával ragadott Jimi játéka, akkor eldöntöttem, hogy ezt szeretném csinálni. Teltek-múltak az évek, majd vettem egy gitárt magamnak, elmentem klasszikusgitározást tanulni, Kerékgyártó István tanítványa voltam, nagyon sokat köszönhetek neki – emelte ki az indulás körülményeivel kapcsolatban Tom Lumen, aki tinédzserként még Lukásczik Tamásként alakított jazztriót, s különböző zenekarokat.
Lukásczik Tamás, akit ma már Tom Lumen művésznéven ismer a közönség, játszott a Miskolci Nemzeti Színház zenekarában, majd 20 évesen, a több lehetőség reményében, Budapestre költözött, de még ma is miskolcinak vallja magát.
– A szüleim itt élnek Miskolcon, itt van a kutyám is, sokszor hazalátogatok, a személyiben is ide vagyok bejelentve még – tette hozzá mosolyogva.
A fővárosba vetett hite kifizetődött, hiszen több produkcióban tűnt fel. Többek között zenélt a Varga Feri-Balázsi Betti popprodukcióban, de elkalandozott a rock és a punk világba is, mindezt természetesen gitárja társaságában.
– Öt évvel ezelőtt lettem Tom Lumen. Egy barátom küldött nekem egy videót, egy ausztrál gitárostól, Tommy Emmanueltől, aki ezt az úgynevezett fingerstyle-gitározást űzi, nagyon magas szinten. A zongora, a basszusgitár, az énekes szólama, egyetlen gitáron. Nagyon magával ragadott ez a műfaj. Sokat gyakoroltam és szólóban dolgozom. Magányos szakma az enyém, de romantikus. Egy miskolci srác vagyok, aki egy szál gitárral elindult a nagyvilágba, és játszik – mesélte.

Tom Lumen egy elektroakusztikus gitárral a kezében képvisel egy egész zenekart, habár koncertjeire igyekszik meghívni zenész barátait, egy-egy dal erejéig. – A koncerteken nagyrészt saját dalokat játszom, de a repertoár része, hogy ismert zenekaroktól adok elő saját átiratokat is, többek között Billi Idoltól, a Queentől, a The Beatlestől, s igyekszem a legtöbb koncertre zenész barátokat is elhívni. Pénteken, a miskolci koncerten például Oláh Szabolcs, a Freshfabrik énekese is fellép velem, illetve érkezik Szántó Sanyi is, aki kiváló ütőhangszeres – tette hozzá a zenész.
– Szólóban Magyarország szerte bemutatkoztam már, múlt héten pedig Bécs, előtte Berlinben adtam koncertet. Nagyon jó volt a fogadtatás. A bécsi fellépés után kaptam egy meghívást a Bécsi Fingerstyle Fesztiválra, ami jövőre lesz. A berlini fellépésemre pedig eljött a gitárom gyártójától egy srác. Összebarátkoztunk, szorosabbra is fűzzük a szakmai kapcsolatot a jövőben. A gitárom egyébként egy Maton elektroakusztikus gitár, amit előttem a Quimby-s Kiss Tibi használt – mondta.
A jövővel kapcsolatban elárulta, szeretne több külföldi koncertet vállalni, de mindig Magyarországra szeretne hazatérni, itt szeretne élni. Mint mondta, a miskolci koncertet követően Prágában lép majd fel, s már szervezési fázisban járnak német és holland koncertek is, jövőre pedig szeretne megjelentetni egy saját nagylemezt is.
Kiss J.
Fotó: Juhász Á.