Ugrás a tartalomra

Kitűzték a székely zászlót az Andrássyban

Létrehozva
Ünnepélyes keretek között tűzték ki csütörtökön délelőtt az Andrássy Gyula Szakközépiskolában azt az eredeti székely zászlót, amelyet az intézmény delegációja sepsiszentgyörgyi látogatásán kapott a napokban.
Mint arról már hírt adtunk, a szakközépiskola sikeresen pályázott a Rákóczi Szövetség március 15-i, diákutaztatási programjára, így nemzeti ünnepünkön a sepsiszentgyörgyi Puskás Tivadar Szakközépiskolába látogathatott az iskola 30 diákja és több tanára.
- Csoportunk március 14-én este érkezett meg Erdélybe, másnap délelőtt iskolai, délután pedig városi hivatalos ünnepségen vettünk részt. Ennek ünnepi szónokai Sepsiszentgyörgy polgármestere és Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes voltak – tájékoztatta portálunkat Molnár Péter igazgatóhelyettes. Március 16-án Törcsvárba, majd Brassóba kirándultak a miskolci diákok, s vasárnap indultak haza.

A vendéglátóktól egy eredeti, székely zászlót is kapott a delegáció, amelyet csütörtökön délelőtt ünnepség keretében tűztek ki az intézmény előterében, Andrássy Gyula szobránál.

Kovács János igazgató köszöntőjében utalt rá, hogy a zászló az egyetlen székely családból származó erdélyi fejedelem, Székely Mózes 1601-ből ismert zászlaja – égszínkék mezőben arany csík - alapján készült. A székely szimbólumok, a nap-csillag és a hold láthatók. A nyolcágú nap-csillag nyolc székely szék egységének is a jelképe, a telőben lévő hold pedig a hit, remény, bizakodás szimbóluma. Az igazgató kihangsúlyozta, hogy az intézmény névadójának szobránál kitűzött zászló az összetartozás szimbóluma is, majd szólt arról a gyümölcsöző, s remélhetőleg hosszan tartó együttműködésről, amelyet az iskola határon túli testvérintézményeivel, így a sepsiszentgyörgyi Puskás Tivadar Szakközépiskolával ápol.

szekely_zaszlo_avatas_andrassy_szakkozep_0321_fkcs_5.jpg

Molnár Péter igazgatóhelyettes felidézte azokat a napokat, amelyeket nemrégiben Erdélyben töltöttek, s reményét fejezte ki, hogy az ott látottak valamennyi diáknak tanulságos, maradandó élményt jelentettek. Az igazgatóhelyettes kihangsúlyozta a jelentőségét annak, hogy a Rákóczi Szövetség segítségével már eddig is többször lehetőség nyílt, hogy az iskola diákjai aktív kapcsolatokat ápoljanak határon túli fiatalokkal. Az ünnepségen a résztvevők közösen elénekelték a magyar és a székely himnuszt, s alkalomhoz illő szavalatok is elhangzottak.

Szepesi S.
Fotó: F. Kaderják Cs.