Az országos elődöntő célja: széles körben megismertetni a 3 a 3 elleni játékot, ugyanakkor a népszerűsítés is fontos. A tornával elő lehet segíteni az iskolákban folyó kosárlabda nevelőmunkát is, valamint versenyzési- és játéklehetőséget biztosíthatnak a kisebb teremmel rendelkező iskolák tanulóinak. A tornán az elődöntő első és második helyezett csapata részvételi jogosultságot szerez az országos döntőn való indulásra.
Az országos elődöntőt a Magyar Diáksport Szövetség megbízásából a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Diáksport Tanács rendezi. A tornára március 21-én, délelőtt 10 órától kerül sor Miskolcon, a Szemere Bertalan Szakközépiskolában. A versenybíróság elnöke Sztrakovics István, a Megyei Kosárlabda Szövetség JB vezetője, titkára Lódi Gábor, a Miskolc Városi Diáksport Szövetség elnöke.
- Az országos elődöntőn a megyei oktatási intézmények azon csapatai vesznek részt, amelyek a nevezési határidőig megküldték elektronikus nevezésüket – közölte érdeklődésünkre Füstös József, a megyei DST titkára. - Az amatőr versenyen azok az V-VI korcsoportba tartozó diákok vehetnek részt, akik kosárlabda sportágban 2010. augusztus 1. óta az MKOSZ illetve a megyei Kosárlabda Szövetség, vagy bármely ország szakszövetsége által kiadott játék- és versenyengedéllyel nem rendelkeznek.
Megismerhettük a résztvevő együttesek listáját is, amely a következő. Fiúk: 1. Andrássy Gyula Szakközépiskola Miskolc, 2. Berzeviczy Gergely Szakközépiskola és Szakképző Központ Miskolc, 3. Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium Miskolc, 4. Szemere Bertalan Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium Miskolc, 5. Dobó István Gimnázium Eger, 6. Neumann János Középiskola és Kollégium Eger, 7. Móricz Zsigmond Gimnázium Szakközépiskola Szakiskola és Kollégium Ibrány, 8. Inczédy György Középiskola, Szakiskola és Kollégium Nyíregyháza, 9. Vásárhelyi Pál Építőipari és Környezetvédelmi-vízügyi Szakközépiskola Nyíregyháza, 10. Wesselényi Miklós Középiskola, Szakiskola és Kollégium Nyíregyháza.
*
A másik torna ugyancsak csütörtökön kerül megrendezésre, amikor 10 órától a Földes Ferenc Gimnáziumban csatáznak a csapatok. A technikai értekezletet a helyszínen, negyedórával a kezdés előtt tartják meg. A versenybíróság elnöke Szaniszló Sándor, a MDSZ Kosárlabda Albizottság vezetője, titkára Letek László, a Megyei Diáksport Tanács KISB szakág vezetője.
Az amatőröknél a következő csapatok vesznek részt a küzdelemben. Leányok: 1. Berzeviczy Gergely Szakközépiskola és Szakképző Központ Miskolc, 2. Földes Ferenc Gimnázium Miskolc, 3. Herman Ottó Gimnázium Miskolc, 4. Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon Miskolc, 5. Árpád Vezér Gimnázium és Kollégium Sárospatak, 6. Dobó István Gimnázium Eger, 7. Vásárhelyi Pál Építőipari és Környezetvédelmi-vízügyi Szakközépiskola Nyíregyháza.
Fiúk: 1. Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium Miskolc, 2. Herman Ottó Gimnázium Miskolc, 3. Árpád Vezér Gimnázium és Kollégium Sárospatak, 4. Dobó István Gimnázium Eger, 5. Neumann János Középiskola és Kollégium Eger, 6. Szolnoki Műszaki Szakközép- és Szakiskola Jendrassik György Gépipari Tagintézmény Szolnok, 7. Verseghy Ferenc Gimnázium Szolnok, 8. Bolyai János Gimnázium és Szakközépiskola Salgótarján.
Doros L.