A Kamarában mutatják be pénteken Woody Allen nagysikerű vígjátékának színpadi változatát, a Játszd újra, Sam!-et, amelyet Béres Attila vitt színre a miskolci teátrumban.

A darab jellegzetessége, hogy az egyik főszereplő, a Görög László által megformált Allen Felix agyában születik meg, ő Humphrey Bogart, akit Zayzon Zsolt alakít.
Zayzon Zsolt korábban, a minap.hu-nak adott interjúban elárulta, Humphrey Bogart karaktere az ötödik szerepe az évadban, s az évad végére nagyon elfáradt az agya.
– Õsszel, az Úri muri szövegét nem tanultam otthon. Elég volt a próbákon figyelni magamra, az évad vége felé azonban azon kapom magam, hogy az agyam elfárad, és 4-5 mondatot is képtelen vagyok megjegyezni – nyilatkozta korábban Zayzon Zsolt, aki Bogarttal kapcsolatban kiemelte, nem az igazi karakter jelenik meg a miskolci színházban, hanem egy olyan Humphrey Bogart, aki Görög László agyában megszületik. – Woody Allan olyannak ábrázolja, aki csettintésre megkap minden nőt, habár az életben valószínűleg nem volt ilyen – emelte ki a színművész, aki nagyon szereti a filmeket. Elárulta a Casablancat már több alkalommal is megnézte.

Görög László a darabbal kapcsolatban kiemelte, olyan, mint egy hatalmas legó, amelynek darabjait a színművészeknek és a rendezőnek közösen kell összeilleszteni.
– Sok a tennivaló ebben a darabban, nagyon sok szöveg van, emellett olyan, mint egy hatalmas legó. Megvannak a darabok, azt is tudjuk, mit szeretnénk építeni belőle, ám a sok apró darabból meg is kell építeni azt, amit elképzelünk. A drámai előadások megengedik a szünetet. Az átélés pillanat akár előadásonként változhat. A Játszd újra, Sam!-ben ez megölheti az előadást. Nem lehet kényelmesen „beleülni” az érzésekbe, többrétű figyelemre van szükség. Van olyan eset, amikor azért kell többet, vagy mást mondani, mint ami a megírt szövegben van, mert csak akkor ér át a színész az egyik oldalról a másikra, s ilyen pillanat körülbelül 300 van ebben a darabban. Bent és kint is kell lenni, s ez a legnehezebb. Olyan ez, mintha egy orvos műtétet végezne, s közben oktatófilmet forgatnának róla. Amellett, hogy legjobb tudása szerint segít a betegen, figyelnie kell arra is, hogy látszódjon az, amit épp csinál, s érthető legyen az is, amit mond – mondta egy korábbi interjúban Görög László.
Az pedig, hogy a Görög László által említett legódarabok összeálltak-e, pénteken este kiderül, hiszen a Kamarában bemutatják a Játszd újra, Sam című vígjátékot, amelynek főhősét, Allen Felixet két hosszú év házasság után faképnél hagyja a felesége. A filmkritikus ijedtében randizni kezd, és egyik félresikerült találkáról a másikra szalad. Fantáziálásai során elkeseredett vitákat folytat Humphrey Bogarttal, a negyvenes évek férfiideáljával, aki hasznos hódítási tanácsokkal látja el.
Kiss J.
fotó: Juhász Á.