– Ez lesz az első olyan este a programsorozatban, amikor a résztvevők nemcsak ülve élvezhetik végig a táncelőadást, hanem maguk is részesei lehetnek – hívta fel a figyelmet Marschalkó Edit művészeti vezető. – A pénteki alkalmon a néptáncos múlttal is rendelkező Rózsa Fekete Róbert segítségével megbizonyosodhatunk majd arról, hogy akár a magyar néptánc, akár az argentin tangó elemei hamar elsajátíthatók, és sikerélményt adó örömtánccá alakulhat az esemény.
Az esten a tradicionális argentin tangó táncbemutató mellett, oktatás és „nuevo” tango táncbemutató is lesz, mely bemutatja a tangó, mint tánc végtelen sokszínűségét. Marschalkó Edit elárulta, nem titkolt céljuk az esttel, hogy egy tangócsoportot indítsanak, amennyiben van rá igény. – Ha táptalajra talál az ötlet, egy tánccsoportot is beindítunk – mondta a művészeti vezető.
Az interaktív, közönséget is megmozgató tangóestet pénteken 18 órától rendezik meg a Győri kapui református templom altemplomában. A jegyek elővételben a Balázs Győző Református Líceumban, illetve az előadást megelőzően a helyszínen kaphatók.
Mint a minap.hu megírta, KulturSzett néven indított koncertsorozatot a Balázs Győző Református Líceum még október elején, a sorozat előzményének tekinthető mesterkurzus azonban még korábban, már tavaly elkezdődött. A zenés, táncos kortárs sorozat különlegességét még inkább emeli a helyszín: a Győri kapui református templom altemploma ad otthont a kortárs művészek bemutatóinak.
K.I.
fotó: facebook