Ugrás a tartalomra

Előzetesben a Lyukóvölgyi támadók (frissítve!)

Létrehozva
A mai napon a bíróság elrendelte az előzetes letartóztatását annak a két felnőtt és egy fiatalkorú férfinak, akik a napokban két Miskolc-Lyukóvölgyi ház lakójára támadtak rá. Mint megírtuk, holtan találtak rá egy 60 éves férfira miskolci hétvégi házában március 20-án délután. Még aznap a rendőrség ügyeletére újabb bejelentés érkezett, mely szerint a közelben egy 47 éves férfit lakásában bántalmaztak, és a könnyebb sérüléseket szenvedett sértettet támadói kirabolták.
A rendőrség az első bejelentéstől számított kilenc órán belül beazonosította, elfogta és bűnügyi őrizetbe vette az emberölés elkövetésével gyanúsítható személyeket. Az ügy vizsgálata során a nyomozók kiderítették: mindkét bűncselekmény ugyanazon elkövetői kör számlájára írható. A rendőrség előterjesztéssel élt az ügyészség felé az őrizetben lévő gyanúsítottak előzetes letartóztatásának indítványozása érdekében.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói a bejelentéstől számított kilenc órán belül beazonosították, elfogták és bűnügyi őrizetbe vették az emberölés elkövetésével gyanúsítható helyi fiatalembereket – a 18 éves K. Alexet és 16 éves fiatalkorú társát –, valamint az ügyben harmadik, bűnpártolással érintett, 19 éves G. Richárdot.

Az ügyben a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya jelenleg nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntette és más bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást nevezettekkel szemben. Az eljárás adatai szerint a tettesek a 60 éves áldozatuktól egy televíziókészüléket és más használati tárgyakat, valamint élelmiszereket vittek el, a bűncselekményt egyértelműen haszonszerzési céllal követték el.

A második ügyben a Miskolci Rendőrkapitányság felfegyverkezve, csoportosan elkövetett rablás gyanúja miatt indított büntetőeljárást, akkor még ismeretlen tettesekkel szemben. A szemle adatai, a végrehajtott adatgyűjtések és elvégzett egyéb nyomozati cselekmények alapján megalapozott gyanú merült fel arra vonatkozóan, hogy a rablási cselekményt ugyanazon három személy követte el. Ennek alapján őket március 21-én este a nyomozók már ezen ügyben is gyanúsítottként hallgatták ki.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság a nyomozási bíró által előzetes letartóztatásba helyezett 18 éves K. Alexszel és 16 éves fiatalkorú társával, valamint a 19 éves G. Richárddal szemben nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntette és ahhoz kapcsolódó bűnpártolás, valamint felfegyverkezve, csoportosan elkövetett rablás miatt folytat büntetőeljárást.

minap.hu