Ugrás a tartalomra

Felülmúlták a várakozást!

Létrehozva
Az elmúlt vasárnap legördült a függöny a női kosárlabda magyar – szlovák középszakasz képzeletbeli színpadán. A lehető legjobb pillanatban, a záró napon a diósgyőri alakulat megszerezte első idegenbeli győzelmét. A piros-fehérek Pöstyénben, hosszabbításban nyertek, mégpedig izgalmakban bővelkedő, fordulatos találkozón.
A siker nagyon sokat ér, mert a csapat elkerült az utolsó helyről, ugyanakkor elkerülte legveszélyesebbnek tartott hazai riválisát, a PEAC-Pécs gárdáját is. A magyar csapatokkal zajló rájátszásban a DVTK a harmadik helyről vághat neki a folytatásnak.

dksk_sajtaj_120911_ja_3.jpgPersze, a bajnoki meccsek mellett nehezedik még egy másik teher is a diósgyőriek vállaira. A hét végén, szombaton és vasárnap például Sopronban rendezik meg a Magyar kupa négyes döntőjét, amelynek egyik résztvevője éppen a Work Force-DVTK gárdája. A házigazdák már közzétették a programot, amelynek értelmében szombaton 18 órától a diósgyőriek a hazaiakkal találkoznak. A sűrű program előtt álló diósgyőriek eddigi teljesítményéről, illetve az elkövetkezendő időszakban várható eredményekről Szabó Tamás ügyvezetőt faggattuk.

– Úgy alakult eddig az együttes szereplése, mint ahogyan azt tervezték?
– Az idei szereplés a tavalyi keserű csalódások után eddig minden várakozást felülmúlt, és ezért hatalmas dicséret illeti mind a szakmai stábot (Peresztegi Nagy Ákos, Balogh Gabriella, Zsiga Zoltán), mind pedig a játékosokat, és köszönet a szponzorainknak, akik mindezt lehetővé tették. Ezüstérmet szereztünk a rendkívül erős Közép-Európai Ligában, harmadikok lettünk a bajnokság alapszakaszában, és bejutottunk a Magyar Kupa négyes döntőjébe is. Az ellenfelek újra számolnak a Diósgyőrrel, és kifejezetten tartanak a miskolci fellépéstől, amiben nagy része van a fantasztikus szurkolótáborunknak is.

– Hol, melyik területen van lemaradás, illetve hol teljesített jobban a csapat, mint ahogyan arra számítani lehetett?
– A klubszervezet építésében nem sikerült olyan gyorsan haladni, ahogy szerettünk volna, de a DVTK családba történő bekerülés ezen a területen gyors javulást hozhat. Szakmai téren és a játékosok egyéni fejlesztésében úgy gondolom, hogy nagy sikereket értünk el, ezért elsősorban Peresztegi Nagy Ákos vezetőedzőnket illeti elismerés. A korábbi diósgyőri edző, Király Sándor szakmai vezetésével elindítottuk az egész megyét lefedő utánpótlásképző akadémiánkat is, aminek már most csaknem 150 igazolt leánygyermek játékosa van, és ez a szám néhány éven belül az ezret is meghaladja majd.

– Szombaton és vasárnap a Magyar kupában szerepel az alakulat. Milyen céllal vágtak neki a küzdelmeknek?
– Annak ellenére, hogy a sorsolás szeszélye folytán a bajnokságot toronymagasan vezető és ráadásul házigazda Sopron ellen játszunk a döntőbe jutásért, nem feltett kézzel lépünk pályára, és szeretnénk bombameglepetést okozni. Valószínűbb azonban, hogy a Pécs ellen a bronzérem megszerzéséért küzdhetünk, remélhetőleg sikerrel.

– Hogyan tovább, mi a realitás?
– Bár nem lesz könnyű, de a rájátszásban szeretnénk megőrizni az alapszakaszban elért harmadik helyünket, és az éremszerzés óriási eredmény lenne annak tükrében, hogy mintegy másfél évvel ezelőtt még a második vonalban vegetált a miskolci női kosárlabda. A jövőre tervezett költségvetésünknek a miskolci önkormányzat csak egy részét tudja fedezni, így a legnagyobb feladat az előrelépéshez az anyagi háttér megteremtése. Õsszel elindulunk az Európa Kupában, és a következő bajnokságban szeretnénk a döntőbe jutni. Arra kérek minden miskolci sportszerető vállalkozót, vállalatot, hogy keressenek meg, és bármilyen kis összeggel is, de támogassák ezt a tényleg szerethető és a városnak sok örömet okozó csapatot!

Doros László