A Cetelem és a National Geographic április 15-ig várja a hazai általános iskolák zöldítési pályázatait. Az internetes közönségszavazáson, illetve a szakmai zsűri által kiválasztott nyertesek egyenként 500 ezer forintos támogatásból teremthetnek élhetőbb, inspirálóbb környezetet diákjaiknak.
A Cetelem immár harmadik alkalommal hirdeti meg népszerű iskolazöldítési pályázatát, melyhez idén együttműködő szakmai partnerként a National Geographic magazin is csatlakozott. Az elmúlt két évben közel 300 általános iskola küldte be parkosítási terveit, közülük 20 már a támogatásból kialakított hívogató „álomligettel” teszi színesebbé a mindennapokat. A pályázatra jelentkező iskoláknak rövid tervet kell készíteniük arról, hogy az iskola mely területét, és milyen módon szeretnék üdítően zöld ligetté alakítani.
Az összes beérkező és érvényes pályázat részt vesz majd az internetes közösségi szavazáson, mely a nyertesek feléről dönt majd. A fennmaradó díjazottakat a szakmai zsűri választja ki a pályázatok minősége, tartalma, illetve részben az iskola rászorultsága alapján.
A korábbi évek kiírásaihoz képest idén több új elemmel is bővült a Zöldsuli Program. A zöldíteni vágyó iskoláknak külön jó hír, hogy a Cetelem a korábbi években szétosztott keretet megfejelve idén hatmillió forintot biztosít, így 10 helyett már 12 iskola zöldítési terveinek megvalósítására nyílik lehetőség. További újításként idén meghirdetésre kerül az Ökotudatos Suli Különdíj is, melyet az az iskola kaphat meg, amelynek a pályázatában a környezettudatos gondolkodás, a fenntarthatóság iránti tudatosság erősítése a leghangsúlyosabban megjelenik. A Különdíjjal jutalmazott pályázó örökös National Geographic magazin előfizetésben részesül.
A pályázatokat a szervezők április 15-ig várják, bővebb információ és jelentkezés a pályázatra a program internetes oldalán.
minap.hu