Ugrás a tartalomra

Kocsis Pált Kaszás Attila-díjra jelölték

Létrehozva
A Magyar kultúra napja alkalmából, 2008-ban alapították meg a Kaszás Attila-díjat, a 2007-ben elhunyt színművész tiszteletére. Az elismerést azóta minden évben átadják egy magyar színművésznek – idén a jelöltek között szerepel Kocsis Pál, a Miskolci Nemzeti Színház tagja is.
Kaszás Attila színművész 2007-ben hunyt el, 47 éves korában. Emléke előtt tisztelegve, 2008-ban díjat alapított a Kaszás Attila Szellemi Hagyatékának Ápolásáért Közhasznú Alapítvány. A rangos elismerést, s a díjjal járó félmillió forintot azok a színművészek kaphatják meg, akik legutóbbi évadukban kiemelkedő művészi teljesítményt nyújtottak, s emellett társulatukon belül kiemelkedő közösségépítő szerepet vállaltak.

A Kaszás Attila-díj szavazásának első fordulója lezárult. Ebbe a körbe magyar nyelven játszó társulatok jelölhettek maguk közül egyet. A Miskolci Nemzeti Színház társulatának döntése alapján pedig Miskolcot Kocsis Pál képviseli a színvonalas, minden eddiginél magasabb létszámú mezőnyben. A harmincöt színész közül a forduló jelöltjei választják ki azt a három színművészt, akit ők érdemesnek tartanak a díjra.

A legjobb háromnak ítélt színész közül pedig a közönség választja ki, április 9. után, ki méltó idén a Kaszás Attila-díjra.

Kocsis Pál első évadát tölti a miskolci teátrumban, de már láthatta a közönség Az ördögben, címszereplőként, de feltűnt A vágy villamosában is, legközelebb pedig a szombaton bemutatandó A kopasz énekesnőben láthatja a közönség.
 
Kocsis Pál február elején adott interjút a minap.hu-nak, amelyben többek között arról is mesélt, miért éppen a miskolci társulatot választotta, s szót ejtett arról is, mit gondol az igazi színházról.

A teljes interjú IDE kattintva olvasható.

K. J.
fotó: F. Kaderják Cs.