Ugrás a tartalomra

Magyar-román – az utolsó pillanatban vittek el pontot a vendégek

Létrehozva
A magyar labdarúgó-válogatott 2-2-es döntetlent játszott Románia csapatával pénteken a Puskás Ferenc Stadionban - zárt kapuk mögött - rendezett világbajnoki selejtezőmérkőzésen, így 32 éve nyeretlen ősi riválisával szemben.
Az első félidőben Vanczák Vilmos fejesével szerzett vezetést a magyar csapat. A fordulást követően Adrian Mutu a 68. percben ugyan 11-esből egyenlített, ám két perccel később Dzsudzsák Balázs szintén büntetőből volt eredményes. A hosszabbítás második percében „hidegzuhanyként” Alexandru Chipciu egyenlített.

Egervári Sándor együttese így öt mérkőzés után tíz ponttal a vb-ezüstérmes hollandok mögött a pótselejtezőt érő második helyen áll csoportjában, a románokat jobb gólkülönbségével előzi meg.

A magyarok kedden Törökországgal találkoznak Isztambulban.

MTI