Ugrás a tartalomra

Játszunk zenét a szimfonikusokkal, kétszer is

Létrehozva
A nagy sikerre és érdeklődésre való tekintettel, két alkalommal is megrendezi a Játszunk zenét a szimfonikusokkal című programját a Miskolci Szimfonikus Zenekar. Vasárnap kora és késő délután is várják majd a kicsiket a Művészetek Házába, hogy játékos, interaktív módon ismerkedhessenek meg a szimfonikus zenével.
A szokásokhoz híven a Művészetek Háza ad otthont a szimfonikus zenekar soron következő programjának, a Játszunk zenét a szimfonikusokkal című sorozat következő találkozójának, amelyet a hét utolsó napján, kétszer is megrendeznek. A legkisebbek kora és késő délután is élvezhetik a komolyzene varázsát.

Délután fél háromkor és délután fél ötkor rendezik meg az interaktív koncerteket, amelyek ezúttal is az ütemváros zegzugos utcáin kalauzolja majd a gyerekeket.

A Miskolci Szimfonikus Zenekar 2004 tavasszal indította sorozatát, amelyben gyerekekkel ismertetik meg a komolyzene világát. Az ifjú közönség őszinte, nyitott és éles kritikákat fogalmaz meg, ha valami nem tetszik, így a program játékos, interaktív formában érzékenyíti a fiatalokat.

A Történetek Ütemvárosból című sorozat vasárnapi koncertjeinek műsorvezetője Csuka Tímea lesz, a karmesteri pálcát pedig Kovács László tartja majd kézben.

Kiss J.