Ugrás a tartalomra

Akinek a szeretet a hivatása

Létrehozva
Országos kampány indult azért, hogy a nevelőszülői hivatást népszerűsítsék. Némethné Orosz Éva 18 éve szenteli ennek a hivatásnak az életét. Ha valaki azt gondolja, az „áll” nevelőszülőnek, akinek nincs saját gyermeke, az bizony téved. Éva saját fia már felnőtt, és kirepült a családi fészekből.
A döntés, hogy ezzel foglalkozzon, a hivatásából adódott: gyermekvédelemben dolgozott előtte is, ám egy betegség megakadályozta abban, hogy dolgozni tudjon. Ha pedig ő nem mehetett a gyerekekhez, hát azok mentek hozzá.

nemethne_orosz_eva_130319_ja_1.jpg– Először csak egy gyerek nevelésére vállalkoztunk, de aztán sorban jöttek a többiek. Most már hosszú évek óta szinte folyamatosan nyolc gyermek nevelkedik nálunk, egészen kicsitől a tinédzserig vállaltuk a nevelésüket – mondja Éva mosolyogva.

De nem rettentek meg az igazán komoly feladatoktól sem, beteg, bántalmazott, fogyatékkal élő gyermekeket is otthonukba fogadtak, hogy a szeretet, odafigyelés segítségével gyógyulhassanak a láthatatlan sebeik.

Éva hangsúlyozza a szakmai munka fontosságát is, és azt, hogy mindent alá kell vetni a gyermek érdekének. Bár minden, hozzájuk került gyerekhez kötődtek, mégis többüknek segítették az örökbefogadását, illetve többüket visszagondozták a saját családjához. Jó néhányuknak azonban ők maradtak a családjuk.

– Bár ez is egy munka, mint a pedagógusé vagy a szociális szakemberé, de ezt csak szeretettel lehet csinálni, és egyszerűen nem lehet abbahagyni.

H. I. | MN
fotó: Juhász Á.