– A hagyományos Kamarás Kupán a megye négy legjobb leány és fiú középiskolás kosárlabdacsapata vesz részt. Gimnáziumunk sportéletének országosan is elismert alapjait, a Kamarás házaspár rakta le, akik jelentős szerepet játszottak a diósgyőri sportélet fellendítésében is.
Ezzel a tornával szeretettel emlékezünk minden évben mindkét testnevelő tanárunkra – tájékoztatta portálunkat Péter Barnabás igazgató.
Kamarás Istvánné Rohonczy Mária atléta, kosárlabdázó és testnevelő tanár volt. Gerelyhajításban, ötpróbában, magasugrásban csúcstartó; 14-szeres magyar bajnok, 15-szörös magyar válogatott volt. Kosárlabdázóként a TFSE, CSMTK és a DVTK csapatában játszott. 2005-ben beválasztották a magyar kosárlabdasport elmúlt 50 évének 50 legjobb játékosa közé.
Kamarás István, a Testnevelési Főiskolán tanított a labdajáték tanszéken. Fiatalabb éveiben atletizált ő is, de kosárlabdában eredményesebb volt. Eredményesen edzősködött Jugoszláviában, ahol ő rakta le a kosárlabdázás alapjait. 1950-ben került Diósgyőrbe, ahol szintén meghonosította a kosárlabdát.
Testnevelő tanárként mindketten tanították, formálták, az ifjúságot. Erről az eredmények is tanúskodnak. Főleg a két sportágban - ami ma is profilja a gimnáziumunknak - kosárlabdában és atlétikában, lány- és fiú vonalon egyaránt.
minap.hu
Fotónk tavaly készült