– Jól érzem magam. Szerencsére a hétvégére hazaengedtek, így a családommal lehetek. Mondanom sem kell, ez tovább javítja a közérzetemet – árulta el a dvtk-eu-nak Bence. – A hét elején újra bent leszek (a kórházban), mivel kedden csontvelő vizsgálaton kell részt vennem. Ha minden a terveink szerint alakul, és az eredmények is olyanok lesznek, amit várunk, akkor hamarosan végleg hazaköltözhetek.
A tehetséges kapus elmondta, folyamatosan követi a csapat eredményeit, a televízión keresztül nézi a mérkőzéseket, elolvas minden hírt az interneten és az újságokban is. – Úgy gondolom, hogy a Diósgyőr téli felkészülése és az igazolásai jól sikerültek, s odaérhetünk akár a dobogóra is, a Győr kivételével kiegyenlített a mezőny – tekintett előre Rakaczki Bence.